243 millió forintot nyert 16 megyei település

243 millió forintot nyert el idén Heves megye 16 települése egy Belügyminisztériumi pályázaton. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés képviselője beszámolója szerint ezt az összeget fejlesztésekre fordíthatják az önkormányzatok, például a saját tulajdonban lévő belterületi utak, járdák építésére, javítására, valamint intézmények felújítására.
1

Idén két ütemben összesen 8 milliárd forint pályázati forrást biztosított a Belügyminisztérium az önkormányzatoknak saját fejlesztéseik megvalósítására- számolt be róla a Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés képviselője. Az első, 5 milliárd forintos keretösszegből országosan 282 önkormányzat részesült, ebből nyolc Heves megyei, míg a második, hárommilliárdos ütemben országosan 195 önkormányzat. Ezek közül szintén nyolc megyei település kapott támogatást.  A pénzt elsősorban önkormányzati tulajdonban lévő belterületi utak, járdák, valamint intézmények felújítására fordíthatják. A 16 megyei önkormányzat összesen 243,4 millió forintot nyert el a fejlesztéseik megvalósítására.

Juhász Attila Simon elmondta – a legtöbb pályázó közutak és járdák felújítására nyújtott be pályázatot, ez egy 150 millió forint keretösszeget meghaladó összeg volt. A legkisebb olyan ablak, amiben pályázatot nyújtottak be Heves megyében az pedig intézményi, sport, infrastruktúra fejlesztés volt.

A második ütemben sikeresen pályázott Karácsond, Szihalom, Pétervására, Mátraballa, Verpelét, Besenyőtelek, Rózsaszentmárton és Dormánd. Ezek a települések átlagosan 15 millió forintot nyertek el. Ezek közül Verpelét kapott a legtöbbet, 30 millió forintot. A fejlesztések megvalósítására 2 év áll az önkormányzatok rendelkezésére. Juhász Attila Simon hozzátette 2019-ben is elérhetőek lesznek a BM pályázatok.