Lépjen kapcsolatban velünk

A kormány támogatja az adventi jótékonysági együttműködéseket

Közélet

A kormány támogatja az adventi jótékonysági együttműködéseket

A kormány támogatja az adventi jótékonysági együttműködéseket

A kormány támogatja azokat a közéleti szereplők és civil szervezetek közötti együttműködéseket, amelyeknek fő célja az önkéntesség és a jótékonyság – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, a családszervezetek adventi jótékonysági vásárának sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt azt mondta, Magyarországon egyre több ember tudja támogatni a rászorulókat, ezért fontos, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek jó célokat kijelölve irányt mutatnak azoknak, akik segíteni szeretnének. A karácsonyt megelőző időszak a szeretetről, a békességről, a segíteni akarásról és az összefogásról szól – hangoztatta a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: ennek kiváló példája a családszervezetek negyedik alkalommal megrendezett jótékonysági vására.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója emlékeztetett, hogy az idei jótékonysági vásáron a szívbeteg gyerekeknek gyűjtenek, a befolyt összegből nyitott inkubátort vásárolnak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központjának. A Ficsak honlapjáról elérhető online adománygyűjtésen eddig mintegy kétmillió forint gyűlt össze, ezért elképzelhető, hogy nemcsak egy inkubátort tudnak majd venni – emelte ki. Hozzátette, hogy Sáregres lakosai 300 ezer forintot gyűjtöttek össze ugyanerre a célra. Magyarországon tízezer szívbeteg gyermek él, az Országos Kardiológiai Intézetben pedig évente több mint ötszáz műtétet végeznek el – ismertette Király Nóra.

Buranits Ildikó, a MOM Sport ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy sportközpontjuk hosszú távú együttműködésként tekint a vásárra, ezért azon dolgoznak, hogy a következő két évben is náluk rendezhessék meg. A december elsejei adventi jótékonysági vásáron színpadi program, kézműves-foglalkozás, játékvár és Mikulás is várja a látogatókat a MOM Sportközpontban.

Fotó: Vanik Zoltán/fidesz.hu

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Mit szól a hirtelen beköszönt télhez és a havazáshoz?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás