A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Karambolt okozott, majd elhajtott a helyszínről múlt kedd éjszaka az M3-as autópálya füzesabonyi kihajtója és a 33. számú főút kereszteződésében, vélhetően egy szürke BMW-vel közlekedő sofőr. A baleset okozójának megtalálásában kéri a rendőrség a lakosság segítségét – közölte Lázár Levente a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

baleset Füzesabony

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 31-én 23 óra 20 perckor ismeretlen tettes az általa vezetett vélhetően szürke színű BMW típusú gépkocsival közlekedett az M3-as autópálya füzesabonyi kihajtója és a 33. számú főút kereszteződésében, ahol feltehetőleg nem adott elsőbbséget a Füzesabony irányából érkező Ford típusú személygépkocsinak.

A Ford vezetője, hogy az ütközést elkerülje megpróbált kitérni, melynek következtében átsodródott a szemközti sávba és neki ütközött egy szemből érkező gépkocsinak. Az ismeretlen jármű vezetője a helyszínről Füzesabony irányába tovább hajtott. A baleset következtében két személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya 10020-986/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen közlekedési baleset gondatlan okozása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A rendőrség kéri, hogy aki a baleset szemtanúja volt, valamint az ismeretlen személyről, vagy járműről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán, vagy tegyen bejelentést a 06-70/490-3288-as számon, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán.