Lépjen kapcsolatban velünk

A serdülő válogatottba keresett játékosokat az MKSZ

Sport

A serdülő válogatottba keresett játékosokat az MKSZ

A serdülő válogatottba keresett játékosokat az MKSZ

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a füzesabonyi sportcsarnokban rendezte meg az éves válogató második fordulóját a 2006/07-es születésű serdülő lányok között, a nemzeti válogatott keretbe. A kézilabda klubok ajánlása alapján szerdán közel 30 játékos érkezett városunkba Heves, Pest, Borsod, Hajdú-Bihar és Nógrád megyéből.  A szakemberek a játékosok technikai tudását mérték fel posztonként, majd következett a labdás csapatküzdelem.

A Füzesabonyi Sport Clubból a válogató első fordulóján nyolc lány indult, a második körbe négyen kerültek be – Kriston Kíra, Váraljai Virág, Oláh Rebeka Linda és Eperjesi Fanni.

Fügedi-Póta Domitilla edző elmondta: a lányok 100%-osan odateszik magukat, mind most, mind a mérkőzéseken, így itt a lehetőség a kiugrásra, ha jól teljesítenek a válogatón.

Azok a lányok akik továbbjutnak a közel 60 fős harmadik fordulóba azok a válogatottba kerülésért játszanak majd.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus


Szavazások

Ön megy nyaralni idén?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás