Lépjen kapcsolatban velünk

Átányi életkép. Vádemelés a lövöldöző és társai ellen

Sziréna

Átányi életkép. Vádemelés a lövöldöző és társai ellen

Átányi életkép. Vádemelés a lövöldöző és társai ellen

Az Egri Járási Ügyészség két 40 év körüli férfi, valamint egyikük húsz évvel fiatalabb veje ellen emelt vádat azért, mert Átány községben, az utcán megtámadták, majd bántalmazták egy ismerősüket, akire egyikük többször rálőtt egy gumilövedékes pisztollyal.

A bűncselekményt a vádlottak tavaly február 9-én követték el a Heves megyei községben, ahol a délutáni órákban a 30 év körüli sértett konfliktusba került egyikükkel amiatt, hogy az öccse összeverekedett a legfiatalabb, III. rendű vádlottal. A szóváltás után néhány órával a sértett hazafelé biciklizett, amikor el kellett haladnia korábbi vitapartnere, az I. rendű vádlott háza előtt, ahol a kapuban többen is álltak.

Amikor az I. rendű vádlott meglátta közeledő haragosát, a zsebéből elővett egy ismeretlen típusú gumilövedékes pisztolyt, és azzal kétszer a sértettre lőtt. A lövedékek a vállán és a hátán találták el a kerékpárost, aki nem esett ugyan le a járművéről, de nem is tudott elég gyorsan elhajtani a helyszínről, így a vádlotti társaságból hárman utolérték, majd lerántották a biciklijéről. A férfi az út
menti árokba zuhant, ahol támadói közös erővel ütötték és rugdalták, sőt az I. rendű vádlott ismét megpróbálta fejbe lőni a pisztollyal, de csak a bal kezét találta el.

A sértett végül összességében csupán könnyű sérüléseket szenvedett, melyek miatt nem terjesztett elő magánindítványt.

A vádlottak cselekménye – a közlekedő jármű vezetője elleni erőszak folytán – veszélyeztette a közlekedés biztonságát, egyúttal alkalmas volt arra, hogy a környék lakói körében megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen.

A járási ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint – ezzel halmazatban – csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a három támadót, akikkel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Továbbiak Sziréna kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás