Az abonyi mackó kalandjai

Május végén Füzesabony belterületén látták és fényképezték többen is, már ekkor híres lett. A következő napokban Kál, Karácsond, Gyöngyöshalász térségéből érkeztek az észlelések és a medvenyomok. A fiatal hím barna medve előfordulása az Alföld területén szokatlan jelenség úgy az itt élők, mint a hazai biológusok számára, ám ezek után még meglepőbb fordulatot produkált a különc nagyvad: átjutott az M3-as autópályán és elindult délnek a Tisza hajdan volt ártéri vidéke mentén, amely évszázadokkal korábban gyakran használt útvonala lehetett a Kárpát-medencében vándorló medvéknek.

Következő fellépésének helyszínéül Abony belterületét választotta, ahol újfent nagy riadalmat okozott, kárt viszont itt sem. A települések közelébe a nyomok alapján a gyümölcsösök illata vonzza, ahol cseresznyét, meggyet talál, ott szívesen időzik egy-két napot. Vándorlása során járt állattartó telepek mellett, birkák közvetlen közelében, baromfiudvarban is, de mindenhol csak a gyümölcs, vagy a gyors továbbálás érdekelte. Eközben céltudatosan dél felé tart, éjszakánként húsz kilométernyi távot is megtéve.

bnpi_8

Kedden a Pest megyei Kocsér mellett egy jól körülhatárolható erdőbe húzódott be, amely a helyi polgárőrök, a vadásztársaság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata közös figyelme, felügyelete alá került. Ez lehetőséget adott arra, hogy megkíséreljük az állat befogását (altató lövedék segítségével), majd visszaszállíthassuk a számára eredetileg élettertet nyújtó hegyvidéki erdőkbe, és egy nyomkövető nyakörv felhelyezése segítségével a későbbiekben folyamatos információkkal rendelkezzünk az állat hollétéről. A rendőrség segítségével szerda hajnalban megkezdődött az állat felkutatása, amely során nyomait, szőrmintát, meggymaggal teli ürülékét és korábbi pihenőhelyét megtaláltuk, de a medve minden bizonnyal már előző este kereket oldott: a reggeli órákban egy vadőr jelentette az észlelését a húsz kilométerre délre található Tiszaalpár mellől.

bnpi_5

A keresésben részt vevő szervek – kiegészülve a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreivel – folytatták az állat felkutatására és befogására tett erőfeszítéseket, de a hosszas keresés ellenére a tisza-melléki ártéri erdők közelében ismét nyoma veszett. A jámbor medve a nyomok szerint már Csongrád megye területén folytatja vándorlását.

Az ivarérettség határán lévő, 2-3 év körüli hím medvéről van szó, amely senkinek nem akar kárt okozni – nem is teszi. Származása, előélete nem ismert , de az a tény, hogy az észlelések általában a lakókörnyezethez közel történnek, nem jelenti azt, hogy keresné az ember társaságát, hiszen maga az ember az, aki értelemszerűen itt találkozhat vele.

A vele való találkozás során a legfontosabb teendő, hogy engedjünk szabad elvonulást neki, ne próbáljuk megzavarni, terelni vagy bármi más módon ingerelni, így megelőzve azt, hogy támadólag lépjen fel velünk szemben. Kérünk mindenkit, ne segítse a megalapozatlan, félrevezető híresztelések terjesztését, észlelés esetén értesítse közvetlenül a területileg illetékes nemzeti park igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatát.

Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (bnpi.hu)