Lépjen kapcsolatban velünk

Az élvonalban fújja a sípot a két füzesabonyi kézilabdázó

Sport

Az élvonalban fújja a sípot a két füzesabonyi kézilabdázó

Héjjas Tímea és Kránitz Andrea a Juhász’99-FSC női kézilabda csapatának aktív játékosai már az NB I-ben vezetnek mérkőzéseket.

A szakmai előrelépés lehetősége mellett párkapcsolati tényezők is érvként szerepeltek a váltás mellett.

Tizenhárom év után, ismét „A” keretes játékvezetői párossal büszkélkedhet a Heves Megyei Kézilabda Szövetség (HMKSZ) – osztotta meg a feltétlen kuriózumnak számító hírt Szabó Péter, a szervezet nyáron kinevezett új elnöke. – A Héjjas Tímea, Kránitz Andrea duó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költözött át Hevesbe, ahol karrierjük újabb lépcsőfokához érkezhetnek.

Aktív játékosként nyár óta mindketten az NB II. Északkeleti csoportjában listavezetőként telelő Juhász 99-Füzesabony SC együttesét erősítik, miközben játékvezetőként is egyre nagyobb elismerést vívnak ki maguknak a kézilabda-társadalomban.

– A szakmai előrelépés lehetősége mellett párkapcsolati tényezők is érvként szerepeltek a váltás mellett – fogalmazott a korábban Egerben NB I.-es játékosként is szerepelt Héjjas Tímea. – Igyekszünk aktív részesei lenni a megyei életnek, jó példaként szolgálva segíteni a fiatalok előmenetelét. Az elsődleges célunk az lehet, hogy megszilárdítsuk a helyünket az „A” keretben, később pedig ha lehetőségünk adódik, a nemzetközi szerepléséért is megküzdünk. Mentorként Herczeg Bélára számíthatunk, aki rengeteg hasznos tanáccsal lát el bennünket.

Utoljára 1995-ben a ­Bartha Zoltán, Sajóvölgyi Oszkár párost emlegethettük „A” keretes Heves megyei játékvezetőként, míg a Herczeg ­Béla, Atkári Lajos duó a ­80-as évek végén képviselte megyénket a legjobb honi sípmesterek között. Hosszú utat járt be a szövetség, mire ismét új példaképekkel állhatnak elő.

– A megye megítélése szempontjából is rendkívül fontos, miközben komoly sportdiplomáciai értéke is van a Héjjas, Kránitz páros érkezésének, hiszen hosszú évek óta nem rendelkezünk stabil „A” keretes, NB I.-ben foglalkoztatott játékvezetői párossal – fogalmazott a megyei szövetség Játékvezetői Bizottságának elnökeként is tevékenykedő Bartha Zoltán. – A HMKSZ pályafutásuk további töretlen fejlődése érdekében számukra minden segítséget és támogatás megad – írta a heol.hu

 

Címlapfotó: beküldött fotó

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Sport kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás