Lépjen kapcsolatban velünk

Bajnoki rajt az asztaliteniszezőknél

Sport

Bajnoki rajt az asztaliteniszezőknél

Felemásra sikerült a bajnoki rajt az FSC asztalitenisz szakosztálya számára. Az első csapat győzelemmel, a második vereséggel kezdte az NB III-as bajnokság küzdelmeit.

Hétvégén megkezdődtek a küzdelmek az asztalitenisz bajnokságban. Az NB III-ban immár két csapattal vesz részt az FSC. Az első csapat az Észak-magyarországi B csoportba, a második csapat pedig az A csoportba került. – Első csapatunktól elvárás a nagyon erős csoportban a negyedik-ötödik helyezés, míg újoncként szereplő második csapatunktól a bent maradás kivívása.- mondta Petővári József a klub ügyvezető elnöke.

Szombaton az első csapat hazai pályán fogadta Miskolc II.csapatát. Végig kiélezett küzdelem jellemezte a találkozót,ahol végül is 11:7-es hazai győzelem született.

Győztek: Csapó D.-Petővári A. páros, Lövei Á.4, Lengyel L.2,Csapó D.2,Petővári A.2

A második csapat vasárnap idegenben szerepelt, ahol Bátonyterenye VASK csapatától tisztes 12:6 arányú vereséget szenvedett.

Győztek: Sztakó I.-Tóth SZ. páros, Hidvégi V.2,Kaló I.2,Tóth SZ.1

Kiemelt képünk korábbi fotó. 

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Sport kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás