Lépjen kapcsolatban velünk

Beiratkozási tudnivalók a Hétszínvirág Óvodába

Ovi - Suli

Beiratkozási tudnivalók a Hétszínvirág Óvodába

Beiratkozási tudnivalók a Hétszínvirág Óvodába

Nagy Csaba polgármester tájékoztatja Füzesabony lakosságát:

Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában (a továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg.

Füzesabony Város Önkormányzat Polgármestere ezúton értesítem a város lakosságát, hogy a koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján, a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:

Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.

A kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. Ha tehát a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek pontosítása érdekébe javaslom, hogy legalább 36/542-309 telefonon vagy hetszinvirag.fabony@gmail.com e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával ilyen esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket.

Amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján:
2020. április 22. 800-1600
2020. április 23. 800-1600
Ezeken a napokon tudja beíratni azokat a gyermekeket, akik 2020. augusztus 31-ig
betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.
Az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárás rendjére a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.), valamint a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) az irányadó.

Az Nkt. 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése értelmében három éves kortól kötelező az óvodai nevelésben való részvétel.

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

  1. A beíratás helye: Füzesabonyi Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde
    3390 Füzesabony, Honvéd út 21.
  2. Az óvoda felvételi körzete: Füzesabony Város Önkormányzat honlapján, valamint  https://kir.hu/korzet honlapon, hogy melyik a lakóhelyük szerinti körzetes óvoda
  3. Felvehető gyermekek: Elsősorban a körzetben lakóhellyel rendelkező gyermekek, kerülnek felvételre. Szabad kapacitás esetén más körzetből is vehető fel gyermek.
  4. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (kötelező felvételt biztosító óvoda).

Az óvodai felvétel, átvétel szándéknyilatkozat alapján történik.

– A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát.

– A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

– A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

– A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben- amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi – folyamatosan történik.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik. Az egyes óvodák körzethatárait az óvodák kapuin elhelyezett hirdetményben, valamint Füzesabony város honlapján tájékoztatásul közöljük. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.

5. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor

–     a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonatot,

–     a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány,

–     a gyermek TAJ- kártyája

–     a szülő (törvényes képviselő) nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.

–   egyéb kedvezményekre jogosító igazolások, határozatok (pl. rendszeres

gyermekvédelmi kedvezmény)

Az óvodai jelentkezéshez szükséges dokumentum letölthető Füzesabony város honlapjáról (www.fuzesabony.hu).

6. Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap, azaz 2020. május 23.

7. Felmentés a kötelező óvodai foglalkozások alól
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az negyedik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Nem települési önkormányzat által fenntartott óvoda esetében ezt a jogot az óvoda fenntartója gyakorolja.

A felmentési kérelem a beiratkozás kezdő napjáig, 2020. április 22-ig nyújtható be a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz. A kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjének, nem települési önkormányzat által fenntartott óvoda esetén pedig a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőnek is meg kell küldeni.

A kötelező óvodai nevelésbe beíratott gyermek szülője az óvodai beiratkozást követően a fent leírt eljárás szerint a nevelési év során kérheti a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentést, ha a gyermek családi körülményei képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét.

8. Az óvodakötelezettség külföldön történő teljesítése
Amennyiben az óvodaköteles gyermek az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, a Rendelet 20. § (2) bekezdés előírása alapján a szülő köteles a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Ez a kötelezettség a szülőt akkor is terheli, ha gyermeke már óvodai jogviszonyban áll és óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti. Ez esetben előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A bejelentést a www.füzesabony.hu oldalon közzétett „BEJELENTÉS óvodai nevelésre kötelezett gyermek óvodakötelezettségének külföldön történő teljesítéséről” című formanyomtatványon lehet megtenni.

9. Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezményekről
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján szabálysértést követ el, amelyért 5.000-től 150.000-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

10. A jogorvoslati eljárás szabályai:
A felvételi kérelem elutasítása esetén hozott határozat ellen a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül a szülő a Füzesabony Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének címzett, de az óvoda vezetőjének átadott felül bírálati kérelmet nyújthat be. Az óvodavezető döntése tekintetében a Nkt. 37.§ (1-3) bekezdései, valamint 38. § alapján fenntartó (jegyző) jár el és hoz másodfokú döntést. Az eljárás illetékmentes, a jegyző a döntés jogszerűségét vizsgálja.

Továbbiak Ovi - Suli kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás