Bényi Szabolcs a MOB Gazdasági Bizottságában

A világbajnoki cím nem elegendő ahhoz, hogy valaki jó legyen gazdasági kérdésekben is – mondta dr. Bényi Szabolcs, aki mostantól a Magyar Olimpiai Bizottság Gazdasági Bizottságában (is) tevékenykedik – írja az egerhirek.hu

Kulcsár Krisztián elnök vezetésével ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, amely múlt szerdai ülésén – többek közt – újabb bizottságok összetételéről is döntött. A grémium úgy határozott, hogy a MOB Gazdasági Bizottságában helyet kap dr. Bényi Szabolcs is.

bényisz

Bényi Szabolcs neve ismert lehet a Heves megyeikenek, hiszen a jogvégzett cégvezető a Heves megyei közgyűlés alelnöki teendőt is ellátja már egy ideje, sporthoz való kötődése is ismert, ahogyan az is, hogy a közelmúltban mondott le a Magyar Evezős Szövetség elnöki posztjáról. A bizottság hamarosan megtartja alakuló ülését, majd elkezdődhet az érdemi munka, ami – nagyon összesűrítve – az elnökség munkájának segítése.

A dr. Bathó Ferenc vezette bizottságban Bényi társa olyan, a gazdasági szférában ismert személyiségek, gyakorlott vezetők lesznek, mint például Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Vagy említhetjük Nátrán Rolandot, az Eximbank volt vezérigazgatóját, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi helyettes államtitkárát, és Bretz Gyulát, aki az Uvaterv, az ország egyik legnagyobb közlekedési infrastruktúra-tervező vállalatának munkatársa.

– A világbajnoki cím nem elegendő ahhoz, hogy valaki jó legyen gazdasági kérdésekben is. A feladatunk, hogy beleszóljunk a döntésmechanizmusba, segítsük az elnökség munkáját – húzta alá Bényi Szabolcs az EgerHíreknek nyilatkozva, hozzátéve, ez a feladat folyamatos követést igényel, de ezt egyébként is megteszi sportvezetőként.

Ez azért is lehet fontos, mert a MOB nem tett le arról az álomról, hogy olimpia lesz hazánkban, bár tény, leghamarabb 2032-ben, másfél évtized múlva lehetne házigazda Budapest. Hogy így is legyen, ahhoz azonban társadalmi és politikai támogatottságra, összefogásra van szükség – mutatott rá a májusban megválasztott MOB elnök egy interjúban.

Fontos továbbá a MOB Gazdasági Bizottságának munkája abból a szempontból is, hogy Kulcsár Krisztián kiemelte, az olimpiai pályázathoz elengedhetetlen a piaci szereplők felé való nyitás. Ebben pedig Bényi Szabolcs, sport- és cégvezetői tapasztalataival érdemi segítségnek bizonyulhat.

Forrás: egerhirek.hu