Lépjen kapcsolatban velünk

Besenyőtelki bukta: lelépte a hazaiakat a Füzesabony

Besenyőtelki bukta: lelépte a hazaiakat a Füzesabony

Szombat délután a megyei I. osztály 20. fordulójában, mintegy 200 néző előtt a Besenyőtelek fogadta az FSC-ét.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A labdarúgásban a két szomszéd település „örök” riválisnak számít, nem hiába hívják az összecsapásaikat „El Clasico”-nak a szurkolók. Szombat délután a megyei I. osztály 20. fordulójában, mintegy 200 néző előtt a Besenyőtelek fogadta az FSC-ét. Mindkét csapat nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, a füzesabonyiaknak több helyzetük is volt, de nem sikerült betalálni a kapuba. A hazaiaknak ez jobban ment és a 16. percben Jónás góljával sikerült megszerezniük a vezetést. (1-0). A második félidőben az abonyiak közül Gallik vette fel a góllövő cipőt. Duplájával a vendégek jutottak előnyhöz. (1-2). Majd a 89. percben Fügedi tette fel a pontot az „i”-re. Besenyőtelek- Füzesabony 1-3!

A mérkőzés után az edzők így értékelték csapatuk teljesítményét a heol.hu-nak.

Vass István: – Szégyenteljes teljesítmény, szégyelljük magunkat!

Vámosi Csaba: – Az első félidőben is szinte egy helyzetből gólt kaptunk, de mutatja a csapat erejét, hogy innen is fel tudtunk állni egy jó csapat otthonában. Megyünk tovább az elkezdett úton, mert meg szeretnénk maradni a középmezőnyben.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL