Biztos megélhetést nyújt a jó szakma

Az Európai Szakképzési Hét keretében rendezték meg hétfőn az egri körcsarnokban a megyei pályaválasztási napot. A rendezvényen a megye képzési palettáját ismerhették meg a 8. osztályos diákok.

P1820746

Az Egri Szakképzési Centrum szervezésében került sor ugyanitt az “Építsd a jövőd” építőipari szakmai találkozóra is, mely az építőipari szakmákba nyújtott betekintést, ösztönözve a hiányszakmák tanulását. A tanulók interaktív módon ismerhették meg itt a kőművesek, az ácsok és a burkolók munkáját.

P1820732

A kiállítók között ott volt a Remenyik Zsigmond Szakgimnázium is, amelynek standján a füzesabonyi oktatási intézményben zajló képzésekről kaptak tájékoztatást az érdeklődők. Csesznok Róbert igazgató kérdésünkre elmondta: jelenleg 3 féle szakképzés fut náluk, informatikus, számviteli ügyintéző és szállítmányozási logisztikus. Ezek népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy míg tavaly 35 jelentkezőjük volt, az idén már hatvanan kezdték el náluk ezeket képzéseket. A végzősöknek a legbiztosabb elhelyezkedést az informatikus oktatás biztosítja, mivel jelenleg is tízezer informatikai álláshely betöltetlen a munkaerőpiacon. Csesznok Róbert szerint, ha valaki jó szakmát választ biztos megélhetésre számíthat a jövőben.