Lépjen kapcsolatban velünk

Bocsi Zoltán is pályára lépett

Kiemelt

Bocsi Zoltán is pályára lépett

Bocsi Zoltán is pályára lépett

A szokásoknak megfelelően 11 hadra fogható embere volt Bocsi Zoltánnak.

Továbbra is nélkülözni kellett több játékosát az Andornaktálya ellni mérkőzésen is.

A mérkőzés hamar vendég találatot hozott (0-1), ennek ellenére elmondható, hogy az első félidőt így is az Abonyiak uralták, ők alakítottak ki helyzeteket.

Mégis ezzel az állással vonultak félidőre a csapatok.

A második félidőre érezhetően fentebb tolta a védekezését a füzesabonyi csapat, mégis egy pontrúgás után született meg az andornakiak második találata. (0-2)

Meddő mezőnyfölény és újabb vendég gól…. ez volt a mérkőzés képe továbbra is. (0-3)

A folytatásban még egy gól született a vendégektől, ami annak is betudható, hogy az abonyiak szerették volna legalább a becsület gólt megszerezni. (0-4)

Végeredmény: Füzesabony SC – Marshall – ASE   0-4  (0-1)

Bocsi Zoltán: – Még mindig keresem a nyerő csapatot és a nyerő taktikát.

Szabó László: – Az első félidőben gyengén és pontatlanul játszottunk. A második játékrészben sikerült annyi helyzetet kidolgozni, amivel magabiztosan nyertünk.

 

 

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás