Egyedülálló dokumentum az Érseki Palotában

Majd nyolcvan éve elveszettnek hitt páratlan dokumentumot találtak meg a közelmúltban az  Egri Főegyházmegyei Levéltárban. Iratrendezés közben bukkant rá Urbán Márta levéltáros.

A dokumentum nem más mint Kracker Lukács János: Krisztus feltámadása című művéről készült akvarell másolata, amelyet Franz Hauptmann festett 1816-ban.

P1760700
A háttérben Kracker János freskójáról készült akvarell másolat.

Kracker János 1764-ben készítette el a mennyezeti freskót az egri püspöki magánkápolnában. A XVIII. század egyik legjelentősebb közép-európai festője maga jelentkezett Eszterházy Károly püspöknél a freskó elkészítésére. A felfedezés azért jelentős, mert a kutatók eddig nem tudták, milyen lehetett pontosan Kracker műve, ugyanis az az 1801-es nagy egri tűzvészben megsemmisült – mondta Köves -Kárai Petra művészettörténész.

P1760707

A szakember hangsúlyozta ez volt a művész első egri alkotása.  Krisztus feltámadását ábrázolja. Mivel az alkotás a tűzvészben megsemmisült csak találgatni lehetett, hogyan nézhetett ki, ezért is jelentős a megtalált dokumentum. A másolatot utoljára Szmrecsányi Miklós művészettörténész látta az 1930-as években, írt is róla az 1937-ben megjelent Eger művészetéről című könyvében, ezután a másolatnak nyoma veszett mostanáig. Ebből az apropóból az márciusban megnyitott Kracker Kiállítást a Látogatóközpontban július 30-ig meghosszabbították.

Az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora, Buda Péter elmondta az Egri Egyházmegyében Eszterházy Károly püspök volt az legnagyobb mecénás. Az egyházi építkezések meghatározó alakjává vált, magán és az egyházi bevételek jelentős részét, 90%-át az építkezésre fordította.

Püspöksége idején több mint száz templom épült az egyházmegyében, rengeteg neves művészt foglalkoztattak, köztük Krackert is. Az óriási beruházások célja egyrészt az volt, hogy minél több hívőt tudjanak befogadni, másrészt az, hogy bemutassák az egyház erejét, gazdagságát, hiszen ez az időszak az újraépítés időszaka volt. A török puszítás és a reformáció sok kincset és épületet elvett a katolikus egyháztól.