Elítélték a besenyőtelki garázdákat

Az Egri Törvényszék társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette, testi sértés vétsége és garázdaság bűntette miatt ifj. K. F. I. rendű vádlottat öt év nyolc hónap börtönbüntetésre, id. K. F. II. rendű vádlottat négy év börtönbüntetésre, míg Sz. Z. III. rendű vádlottat négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte.

Mint korábban beszámoltunk a vádlottak 2015. április 06-ára virradó éjjel megjelentek a helyi önkormányzat által Besenyőtelken a napközi otthonban szervezett bálon. A bálra éjfél körül érkezett meg a három sértett. A zártkörű rendezvényen hajnali három óra körüli időben az I. rendű és a III. rendű vádlottak váratlanul, előzmények nélkül rátámadtak az egyik sértettre, ütötték őt, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezt követően a II. rendű vádlott ököllel megütötte a napközi otthon folyosóján tartózkodó másik sértettet. Az ütés következtében a sértett behátrált a tánctérre, ahol a III. rendű vádlott egy sokkolót többször a sértett testéhez nyomott, melynek hatására a sértett a földre került, ahol az I. rendű és a III. rendű vádlottak kb. két percen keresztül testszerte ütötték, rugdosták őt. A bálvendégek a sértettet átvezették a konyhába, ahol a II. rendű vádlott a sértettet még egyszer nagy erővel pofon ütötte. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezt követően a rendezvénynek vége lett. Az I. rendű vádlott a hazafelé induló egy harmadik sértettet hátulról egy golfütővel ütni kezdte. A sértett a karjaival védekezni próbált, illetve folyamatosan hátrált, miközben az I. rendű vádlott négy-öt nagy erejű ütést mért a sértett fejére. A sértett összeesett, ekkor az I. rendű vádlott még tovább ütötte, majd a II. rendű vádlott is, aki ököllel ütötte a sértettet, míg a III. rendű vádlott a sokkolót nyomta a sértetthez. A vádlottak a rendőrség érkezésének hírére felhagytak a bántalmazással, és elmenekültek a helyszínről. A golfütővel a fejre mért több rendbeli ütés következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a sérülések közvetetten életveszélyesnek minősülnek.

A vádlottaknak a rendezvény ideje alatt, illetve azt követően a közterületen tanúsított magatartása a jelenlévőkben megbotránkozást, illetve riadalmat keltett.

Az ítéletet az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában tudomásul vette. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be – adta hírül az Egri Törvényszék.