Lépjen kapcsolatban velünk

Embercsempészt fogtak Füzesabony közelében

Sziréna

Embercsempészt fogtak Füzesabony közelében

Embercsempészt fogtak Füzesabony közelében

Füzesabony közelében fogtak el az M3-as autópálya 106-os kilométerszelvényében található Rekettyés pihenőhelyen azt az 50 éves szerb-magyar kettős állampolgárt, akivel szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A férfi hat migránst szállított Magyarországra. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A nyomozás adatai alapján M. Attila hat illegális migránst szállított az általa vezetett szerb honosságú tehergépjármű rakterében, akik 2020. november 4-én reggel Dunaújvárosban, a Papírgyári úton található gyár telephelyén a gépjármű raktérből kiszállva, Kisapostag irányába menekültek.

Amint arról korábban beszámoltunk, a hat külföldi férfit az egyenruhások a Dunaújvárost Kisapostaggal összekötő mellékúton a nap folyamán elfogták.

A kiterjedt adatgyűjtést követően a Fejér megyei rendőrök a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen együttműködve az M3-as autópálya 106-os kilométerszelvényében található Rekettyés pihenőhelyen, Füzesabony térségében néhány órán belül elfogták az 50 éves sofőrt, akit előállítását követően 2020. november 4-én az esti órákban – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus

Szavazások

Szigorodtak a maszkviselés szabályai. Mit gondol róluk?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás