Lépjen kapcsolatban velünk

Sport

Fájó vereség

Fájó vereség

Az őszi szezon utolsó hazai mérkőzését játszotta a hétvégén a Füzesabony csapata a még idén veretlen, és biztosan őszi első Gyöngyös Energia ellen. Az itthon még pont nélküli hazaiak úgy mentek ki a pályára, hogy most vagy soha.

Az első félidőben nagyon fegyelmezetten játszottak az abonyiak, tökéletesen semlegesítették a gyöngyösi támadásokat, akik nem tudtak kialakítani helyzeteket. Fokozatosan kiegyenlítődött a játék a mezőnyben, nem lehetett megmondani, hogy ki hol is áll a tabellán. Az első félidő legnagyobb helyzete is a Füzesabony nevéhez fűződik amikor Koós Krisztián ugratta ki Bartók Bálintot, aki viszont a kapusba lőtte a labdát. A csapatok így 0-0-ás eredménnyel vonulhattak pihenőre.

A második félidőt is az abonyiak kezdték aktívabban, a gyöngyösieknél csak elvétve volt a labda. Az 52. percben mégis a vendégek szereztek vezetést, amikor Antók Márk balszerencsés mozdulata után a hazai kapuba pattant a labda. (0-1)

A mérkőzés a 72. percben dőlt el, amikor az Energia újabb gólt szerzett 11-esből. (0-2)

A hátralévő időben próbálkoztak a fiúk legalább a szépítés megszerzéséért, de sajnos nem jött össze, így a végeredmény 0-2-es vendég siker.

Jövő héten utolsó fellépésére készülnek Bocsi Zoltán fiai, bízzunk a 3 pont megszerzésében Bélapátfalván.

Végeredmény: Füzesabony SC – Gyöngyösi Energia 0-2 (0-0)

A bajnokság állása:

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus

Szavazások

Szigorodtak a maszkviselés szabályai. Mit gondol róluk?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás