Lépjen kapcsolatban velünk

Faültetés, koncert és tortavágás

Faültetés, koncert és tortavágás

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Füzesabonyt 1989. március elsején nyilvánította várossá a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A 30. évfordulót péntek délután ünnepelte a város.

P2020613Faültetéssel kezdődött a születésnapi rendezvénysorozat. Nagy Csaba polgármester és Molnár Richárd alpolgármester egy fűzfát ültettek el az ifjúság úti parkban. Segítőik voltak ebben Bálint Balázs és Kozik Enikő, akik szintén az idén 30 évesek. A Művelődési Központban az 1989-es Füzesabonyt bemutató videó képei peregtek, és Nagy Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket.

P2020648

– A városi címmel egy új lehetőséget kapott az itt élő 7900 polgár, hogy minél élhetőbb környezetben lakhasson. Lehetőséget, amely többé-kevésbé kihasználásra kerül. Településünkön a városiasodás elindult: megtörtént a csatornázás, épült sportcsarnok, megkezdte működését az egészségügyi központ, új vállalatok létesültek, az
intézményrendszer többször átalakult, Füzesabony kezdte visszanyerni a térségben központi szerepét.

P2020660

– Szeretném, ha a következő évek is erről a városépítő munkáról szólnának! Hiszen olyan fejlesztések indulnak el, amelyek meghatározóak lesznek a jövő szempontjából. Gondolok itt az Ipari Park kialakítására valamint az új városközpontra- mondta a város vezetője. Majd Náray Erika helyi kötődésű színművész és zenekara örökzöld dallamokkal szórakoztatta a közönséget.

P2020668

– Ezen a színpadon 3 éves óvodásként álltam először. Ez az emlék még mindig bennem él és nagyon örülök, hogy itt lehetek ezen a jeles napon – osztotta meg egykori élményeit a művésznő.

P2020687

Nincs születésnap torta nélkül, amit a rendezvény végén vágtak fel és fogyasztottak el a résztvevők.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL