Lépjen kapcsolatban velünk

Fociünnep a pályaátadón

Sport

Fociünnep a pályaátadón

Fociünnep a pályaátadón

Szombat délután az északi városrészen lévő labdarúgópályán a focit szeretők több generációja gyűlt össze, hogy végre birtokba vehessék a frissiben elkészült élőfüves pályát. Velük együtt a gomolyfelhők is gyülekeztek és Nagy Csaba polgármester már szakadó esőben mondta el átadó beszédét, amelyben megköszönte mindazok  áldozatos munkáját, akik hozzájárultak a létesítmény megépüléséhez.

Az új futball pálya a Magyar Labdarúgó Szövetség  támogatásával, több  mint 60 millió forintból készült el. Teljes talajcserét végeztek, az új gyepet pedig automata öntözőberendezéssel locsolják. Elsőként a helyi labdarúgók játszottak korosztályos gálamérkőzést. A legendás 1997-es csapat mérte össze erejét és tudását az FSC jelenlegi keretével. A friss erő hozta is a papírformát, 5-1-re legyőzte a 2020-as csapat az „öregeket”.

Ezután már „éles” mérkőzés következett a Pétervására és az Egerszalók játékosai futottak ki gyepre a Magyar Kupa megyei döntőjében, amely egyúttal az Heves megyei MLSZ dr. Vass Géza tornája is.

 

A 17 éves múltra visszatekintő dr. Vass Géza-kupadöntők során harmadszor fordult elő, hogy a Pétervására SE csapata szerezte meg a serleget. A Csatlós Tamás vezette gárda idén az Egerszalók elleni fináléban 2-2-es döntetlen után 11-esekkel hódította el a trófeát

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus


Szavazások

Szigorodtak a maszkviselés szabályai. Mit gondol róluk?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás