FSC hírek a hétvégéről

Női kézilabda

Mátészalkai MTK-Juhász”99 Füzesabonyi SC  27-29

Hosszú útra indultak a füzesabonyi lányok egy igen fontos mérkőzésre, Mátészalkára. Nagy volt a tét, ugyanis a szabolcsi csapat mindig is nagy riválisa volt az abonyiaknak. Felkészülési mérkőzésen ugyan már találkozott a két csapat, ahol a Juhász”99 lányai 10 gólos sikert arattak, de egy bajnoki mérkőzés mindig teljesen más. A hazai körülmények sem könnyítették meg a vendégek dolgát, ugyan is egy ritka erős szurkolótáborral rendelkezik az MMTK csapata. Szinte egész meccs alatt kiegyenlített volt a küzdelem, ahol a füzesabonyi lányok tudtak higgadtak maradni a végjátékra és ezzel sikerült is nekik elhozni a 2 pontot. Ezzel továbbra is veretlenek és a tabella élén állnak.
-Nem volt egyszerű ez a mérkőzés. Már a meccs miatti átszervezések is nehezítették a dolgunkat, ugyanis így, hogy át lett pakolva a mérkőzés, így nem tudtunk teljes kerettel kiállni. Ettől függetlenül úgy utaztunk el Mátészalkára, hogy elhozzuk a 2 két pontot bármi áron. Jól is kezdtünk,  de sajnos ez csak az 5. percig tartott, ahol kaptak egy rövidzárlatot a lányok és nem tudtak úgy koncentrálni a játékra, ahogy kellett volna. A jó játékunkat felváltotta az akarat és a küzdés, ennek köszönhetjük, hogy sikerült mérkőzésben maradni. A végjátékhoz érve az ellenfelünk elfáradt és nem igazán tudott már koncentrálni, mi viszont ebben rengeteget fejlődtünk az előző évhez képest. Sikerült türelmesnek és higgadtnak maradni, ami meg is hálálta magát, átvettük a vezetést és meg is nyertük a mérkőzést. –mondta a találkozó után Tamás Tamás edző.

nőikézi

Az U11-es fiú kézilabda csapat 10 csapatos bajnokságban vesz részt .Ez a korosztály tavaly még szivacs kézilabdával játszotta a mérkőzéseket idén pedig már bőrlabdával. Vasárnap az első fordulóban Gyöngyösre utazott a csapat ahol 2 mérkőzés várt a fiúkra.- Első mérkőzésen a Salgótarján csapata ellen mérkőztünk meg. Az első félidőben több hibát vétettünk főleg védekezésben így a lefújáskor végére 3 gólos hátrányba kerültünk. Második félidőben összeszedte magát a csapat, védekezésünk és a kapus teljesítményünk feljavult.15 másodperccel a vége előtt döntetlen állásnál labdát szereztünk és az időkérés után hétméterest harcoltunk ki. Időn túli büntető dobást értékesítettük így 1 gólos győzelmet szereztünk.

Második mérkőzésen Eger csapata ellen egész mérkőzésen jól játszottunk és 14 gólos győzelmet arattunk. Edzéseken tanult új dolgokat próbáltuk alkalmazni. Rengeteg munka vár még ránk de a fiúk szorgalmasan járnak edzésre így mindent meg fogunk tenni hogy minél jobban szerepeljünk a mérkőzéseken.

Köszönjük Karaván 93 Kft. támogatását!- értékelte a csapat teljesítményét Gyöngy Márió edző.

Eredmények

Karaván Füzesabonyi SC – Salgótarján 15:14

Karaván Füzesabonyi SC – Eger 16:2

u11
Beküldött fotó.

Ifjúsági labdarúgás:

MSE.Mátraballa- Füzesabony SC U-17 3:18

Két minimális veresége volt a csapatnak az elmúlt 2 fordulóban. Mindenképp úgy utaztak Egercsehibe, hogy kötelező javítani, kötelező visszatérni a helyes útra, amit az első két fordulóban kijelöltek magunknak.

-A fiúkkal nagyon készültünk a mérkőzésre, s ennek érdekében igen keményen edzettünk az előző héten. A lehető legjobb összeállításban, s igazán szép időben kezdtük a mérkőzést! Az első 5 perc huszárosra sikeredett, hisz 3 gólos előnybe kerültünk!

Majd ez az előny egy kicsit bennünket vetett vissza, s rossz felfogásban játszottunk sok hibával, s néha a rossz pálya talaja is megtréfált bennünket. Az első félidő végén azért 6:0-s előnnyel zártunk.

Mivel látszott, hogy a csapatom minden elemében jobb, ezért megbeszéltük a szünetben, hogy el kell érni a 20 gólos álomhatárt!! Ez a motiváció jól sikerült, és ennek hatására a fiúk elértek 18 találatot. Ez kevés volt, ezért a találkozó végén még 20×50 méteres futáson vettek részt, amit becsületesen meg is csináltak!!

U-17
Beküldött fotó.

Csapatom visszakerült a dobogóra, s innen már nem szeretnénk lekerülni. Azért minden játékosom dicséretet érdemel!! Külön köszönöm az ide is szép számmal elutazó és óriási hangulatot teremtő szülők fergeteges szurkolását! –mondott köszönetet a játékosoknak és a szurkolóknak Báder János edző.

Karate:

A Yamato dojo karatékái a Damashi Kupa Nemzetközi U16-U18-U21 és Felnőtt Open, B&C kategóriás Európa Bajnokság válogató, valamint meghívásos Gyermek-Serdülő Kyokushin Karate kumite versenyen vettek részt  Siklóson.

Eredmények:
Gulyás Gyula Dávid I. hely
Gondos Gergely II. hely
Az FSC Yamato Se két versenyzője kvalifikálta magát a 2018.November 23-24-25-én Budapesten megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra.
A csapat köszönetet mond a szülőknek ,Nagy Csaba polgármesternek,Füzesabony Város Önkormányzatának,és a Musashi Hungary Füzesabony Kft -nek.

karate
Beküldött fotó.