Lépjen kapcsolatban velünk

Garázdaság és könnyű testi sértés a füzesabonyi vasútállomáson

Sziréna

Garázdaság és könnyű testi sértés a füzesabonyi vasútállomáson

Garázdaság és könnyű testi sértés a füzesabonyi vasútállomáson

Két, a füzesabonyi vasútállomáson elkövetett, a köznyugalom megzavarására alkalmas erőszakos bűncselekmény miatt emelt vádat nemrégiben a Füzesabonyi Járási Ügyészség.

Az egyik vádirat szerint a 21 éves, büntetett előéletű terhelt 2020. szeptember 2-án a kora esti órákban a földön erősen ittas állapotban fetrengve artikulálatlanul ordított az állomás egyik peronján, ezért az ott szolgálatot teljesítő tolatásvezető hozzá lépett, hogy segítsen rajta. A vádlott azonban nem kért ebből, inkább magától lábra állt, majd ököllel többször arcon ütötte a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az ittas férfit, aki cselekményét olyan helyen követte el, ahol több utas is tartózkodott, és ahol a vádlotti magatartás a körükben riadalmat és megbotránkozást keltett.

A másik vádirat szerint nem sokkal később, 2020. szeptember 26-án este egy hasonló korú fiatalember az állomás várótermében ment oda egy általa nem ismert férfihoz azért, hogy pénzt kérjen tőle. Mivel a megszólított nem volt hajlandó kisegíteni őt, a sértődött vádlott provokálta és lökdöste, majd kiment a váróteremből, ahová hamarosan egy térkővel a kezében tért vissza. A nehéz követ megpróbált hozzávágni a sértetthez, de mielőtt erre sor kerülhetett volna a megtámadott férfi szakszerűen földre vitte, és ott is tartotta őt a rendőrök kiérkezéséig.

Az ügyészség ebben az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja az elkövetőt.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség – részben a járványveszélyre tekintettel – mindkét ügyben arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel zárja le az eljárásokat. A büntetett előéletű elkövetővel szemben az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, míg a büntetlen előéletű vádlott esetében jóvátételi munka előírását indítványozta, pártfogó felügyeletük elrendelése mellett.

kiemelt kép: illusztráció

Továbbiak Sziréna kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás