Lépjen kapcsolatban velünk

Győzelem Debrecenben

Sport

Győzelem Debrecenben

Győzelem Debrecenben

A múlt heti néhány gólos vereség után győzelemre éhesen érkeztek meg az ifjúsági lányok a Hódos Imre Rendezvénycsarnokba. A felnőtt csapat diadala után már csak nekik kellett begyűjteni az áhított pontokat a vasárnapi rangadón.
 

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, védekezésben masszívak voltunk, támadásban pedig ötletesek. Nem rendítette meg a csapatot, hogy fizikálisan fölénk nőtt egy-két debreceni. A hazai csapat edzője már az 5. percben 0-5-nél időt kért, de a lányaink ott folytatták, ahol előtte abbahagyták. Rendre jó védekezések, gyors gólok jellemezték játékunkat, míg jött az újabb időkérés. Itt nyitott védekezésre állt át a hazai gárda, ezzel kicsit visszaestünk támadásban, de így is 11-15-ös eredménnyel mehettünk pihenőre.A második játékrész elején a megbeszéltek ellenére is meggyűlt a bajunk a nyitott védekezésükkel, így a 10. percre döntetlen állt az eredményjelzőn. A lányoknak viszont helyén volt a szívük és hatalmasat küzdve nyerték meg a mérkőzést. A kapusteljesítményünk újfent meghatározó volt és a héten sokat gyakorolt védekezéssel is elégedett voltam. Lépésről lépésre fejlődünk és nagyon büszkék vagyunk, hiszen a tudatos játékban is előreléptünk. A következő bajnoki mérkőzéseken is szeretnénk pontokat szerezni, ilyen játékkal semmi sem lehetetlen-értékelt Héjjas Tímea edző.


DVSC-Juhász’ 99-FSC 26:30  (11:15)

Továbbiak Sport kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás