Lépjen kapcsolatban velünk

Hajrában lőtt góllal győzött a Füzesabony

Sport

Hajrában lőtt góllal győzött a Füzesabony

Hajrában lőtt góllal győzött a Füzesabony

A szomszédvár Hevesre utazott szombaton az FSC labdarúgócsapata. A játékosok mindent beleadtak, hogy kiköszörüljék az elmúlt heti hazai pályán elsznvedett vereséget.

Folytatta idegenbeli remek teljesítményét a Füzesabony csapata. A két csapat között csupán két pont volt a különbség, így igen szoros mérkőzésre lehetett számítani.

Nem kezdődött jól a mérkőzés vendég szempontból, hiszen már a 2. percben megszerezték a vezetést a hevesiek Dalnoki révén. A válaszra nem kellett sokat várni, mert a 6. percben Kaló István lőtte a ki a bal felső sarkot Nagy Bence passza után. Ezután a mezőnyben volt nagy küzdelem, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, de ha mégis akkor is a Füzesabony volt a veszélyes.

A második félidőben nagyon türelmesen játszottak az abonyiak, és sikerült is gólt szerezni Kalónak de a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A hevesiek előtt is meg volt a lehetőség a vezetés megszerzésére, de csak kapufáig jutottak. Aztán a 89. percben jött a dráma, amikor egy szöglet utáni kavarodás után Nagy Bence szerezte meg a győztes gólt. Idegenben ezzel továbbra is veretlen a Füzesabony 4 győzelem és 2 döntetlen a mérleg. Jó lenne hazai pályára is átmenteni ezt a formát.

Végeredmény: Heves LSC – Füzesabony SC 1:2 (1-1)

gólszerző: Dalnoki ill. Kaló I., Nagy B.

 

Nagy Bence értékelése( Bocsi Zoltán edző nem tudott részt venni a mérkőzésen) ” Úgy gondolom sikerült rendet tenni a fejekben, gondolok itt a múlt heti csúfos andornaki vereségre. Tudtuk, hogy ekkora zakó után muszáj javítanunk.  Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, de a bekapott gól után sikerült rendezni sorainkat, és először Kaló góljával gyorsan egyenlítettünk, majd a hajrában egy szöglet utáni kipattanót sikerült gólra váltanom, ami 3 pontot ért. Büszke vagyok a csapatra, és megpróbáljuk ezt a teljesítményt átvinni a hátralévő mérkőzésekre.”

foto:heol.hu

 

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus

Szavazások

Szigorodtak a maszkviselés szabályai. Mit gondol róluk?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás