Lépjen kapcsolatban velünk

Hétfőtől indul vasútvonal felújítása. Csak Hatvanig járnak a vonatok

Közélet

Hétfőtől indul vasútvonal felújítása. Csak Hatvanig járnak a vonatok

Hétfőtől indul és december 7-ig tart a Budapest-Hatvan vasútvonal Pécel-Aszód szakászának felújítása.

Hétfőtől indul és december 7-ig tart a Budapest-Hatvan vasútvonal Pécel-Aszód szakászának felújítása a tavaly márciusában a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkezdett vasútfejlesztés részeként, az utasok a 10 hónapos vágányzár ideje alatt vonatpótló buszokkal közlekedhetnek az érintett szakaszokon – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten.

A 10 hónapos vágányzár ideje alatt a tervek szerint négy állomás és közel 22 kilométer nyíltvonali vonalszakaszt építenek át a vasúti hidakkal együtt. A beruházással 2020 év végéig 52 kilométer hosszú kétvágányú vasúti pálya épül át Rákos és Hatvan állomás között. A felújításnak köszönhetően megszűnnek a lassújelek a vonalon, a vonatközlekedés sokkal stabilabbá válik. A teljes szakaszon új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló rendszer épül. Mindezek mellett 13 állomás és megállóhely megújul, 6 állomásépület átépül, valamint 7 helyen összesen 330 darab új P+R parkolót és egy új megállóhelyet létesítenek Akadémiaújtelep néven, illetve 28 kilométeren zajvédőfal épül – sorolta Bach Róbert.

A felújítás eredményeképp több vonat közlekedik majd Budapest és Hatvan között, a főváros és Gödöllő között zónázó vonatokat állítanak forgalomba, amelyek munkanapokon reggelente sűrűbben közlekednek majd a Keleti pályaudvarra. Emellett óránként közlekedik majd gyorsvonat Budapest-Keletiből Egerbe versenyképes eljutási lehetőséget biztosítva az utasoknak. Bach Róbert, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása uniós és állami forrásból valósul meg, a kivitelezési költségek mintegy nettó 150 milliárd forintot tesznek ki.

A felújítás ideje alatt a Budapest-Miskolc között közlekedő utasok átlagosan 30 perccel hosszabb menetidővel számoljanak – mondta Loppert Dániel. Kiemelte, hogy az utasok a vonatok és a pótlóbuszok menetrend változásairól a www.mavcsoport.hu/bphatvan honlapon, a HÉV-et érintő menetrend változásokról a www.bkk.hu honlapján tájékozódhatnak. Ismertette, hogy a pótlóbuszokra a pénztárakban, valamint online és a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül is lehet jegyet vásárolni. A pótlóbuszokra csak érvényes jeggyel lehet felszállni, a buszon nincs fedélzeti jegyváltási lehetőség. A pótlásban távolsági kialakítású autóbuszok vesznek részt, amelyeken kerekesszék csak összecsukott állapotban szállítható, kerékpárszállítás pedig nem biztosítható. A vasúti jegyek és bérletek a helyközi autóbuszjáratokra nem érvényesek. Loppert Dániel ismertette, hogy a Volánbusz Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően 66 busz áll rendelkezésre a vonatpótláshoz a felújítás ideje alatt.

Gödöllőről a pótlóbuszok mellett a H8-as HÉV sűrűbb közlekedéssel biztosítja az eljutást Budapestre, az Örs vezér teréig, a tervek szerint a H9-es HÉV-vonalon pedig Desiro motorvonatokat is forgalomba állítanak. Közölte, hogy az Örs vezér tere és Kerepes között hétköznap csúcsidőben a megszokottnál kétszer sűrűbben, 7-8 percenként indulnak majd a HÉV-ek. Három helyett hatkocsis vonatok viszik az utasokat a H8-as vonalon hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben.

Az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel, illetve Aszód és Hatvan állomások között közlekednek. Pécel és Aszód között pótlóbuszok szállítják az utasokat, az S80-as jelzésű pótlóbuszok Pécel és Aszód között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, míg a G80-as jelzésű járatok csak a Bag, Dózsa György út 8. alatti autóbusz-megállóhelyen állnak meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCity-járatok helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az M3-as autópályán közlekedő buszok a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes autóbusz-megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. Az IC-k és pótlóbuszaik pótjeggyel és díjmentes helyjeggyel vehetők igénybe.

MTI

 

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás