Inspiráció és vállalkozás – Fiatal Vállalkozói Napok Egerben
November 14-én és 15-én szakmai eseményt rendeznek Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Líceumának Kápolna termében. A program célja a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése.
Fiatal Vállalkozói Napok címmel, november 14-én és 15-én szakmai eseményt rendeznek Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Líceumának Kápolna termében. A hallgatóság olyan fiatalok köréből kerül ki, akik már vállalkozást vezetnek vagy tervezik, hogy vállalkozásba fognak. Az előadók pedig ismert és sikeres vállalkozók, üzletemberek, szakemberek, akik arról beszélnek majd, hogy miként érdemes felkészülni az induláskor, melyik útra lépjenek, milyen stratégiát kövessenek azok, akik az üzleti életben saját céggel gondolnak érvényesülni.
A legújabb vállalkozói generáció támogatása az ország egyik fontos gazdaságpolitikai feladata. Eger városa is részt vállal e feladatból: elindította az Egri Fiatal Vállalkozói Programot, amelynek célja, hogy az ötlettel rendelkező, vállalkozni vágyó vagy már jelenleg is jól prosperáló vállalkozást működtető egri és térségi fiataloknak segítséget adjon vállalkozásuk fejlesztéséhez. E program lebonyolítója az Y Vállalkozói Egyesület, amelynek célja a vállalkozói kultúra erősítése, a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése mentor- és vállalkozásösztönző programokkal.
A rendezvény sztárvendége Mányoki Attila világrekorder hosszútávúszó, aki bekerült a világ maratonúszóinak Hírességek Csarnokába, és akit Csisztu Zsuzsa faggat majd a kitartásról, célokról és sikerekről.
„A Fiatal Vállalkozói Napok a helyi gazdasági élet fontos eseménye, amelyen több száz fiatal tanulhat, kaphat üzleti ötleteket és inspirációt a szakértő előadóktól. E rendezvény kiváló alkalom a szakmai, üzleti és baráti kapcsolatok bővítésére, újabb gyümölcsöző együttműködések kialakítására” – mondta Lepres Dávid elnök, az Y Vállalkozói Egyesület elnöke.
A rendezvény ingyenes. Bővebb információ az esemény weboldalán érhető el.