Lépjen kapcsolatban velünk

Izgalmas tárgyalások a Füzesabonyi Járásbíróságon

Izgalmas tárgyalások a Füzesabonyi Járásbíróságon

Szemezgettünk az Egri Törvényszék januári tárgyalási jegyzékéből. Találtunk benne füzesabonyi eseteket is, mint például, amikor riasztópisztoly dördül a városban, vagy a füzesabonyi kamionsofőr esetét a migránsokkal.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Emlékeznek még arra az esetre, amikor egy riasztópisztoly  hangjától volt hangos Füzesabony?

K. K. és társa ügyét január 16-án tárgyalják. A Füzesabonyi Járásbíróságon  a vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2016. január 17-én zárórakor, hajnali 03 óra körül távoztak az egyik füzesabonyi presszóból. A vádlottak a szórakozóhely előtti téren belekötöttek két másik vendégbe, majd a konfliktus elől kitérni szándékozó és sietve távozó férfiakat követték, és az utcán mögöttük haladva szidalmazták, fenyegették őket. Egy kereszteződéshez érve az I. rendű vádlott előkapta a gáz riasztópisztolyát, és kétszer a levegőbe lőtt. Ekkor a sértettek azért, hogy az ellenük intézett jogtalan támadást elhárítsák, és az újabb lövéseket megakadályozzák, visszafordultak. A vádlottak és a sértettek között dulakodás alakult ki, mely során az egyik sértett megpróbálta kiütni, illetve kirúgni az I. rendű vádlott kezéből a fegyvert, erre az I. rendű vádlott a sértettet kétszer gumilövedékkel mellbe lőtte. Ezután a vádlottak elfutottak a helyszínről. A meglőtt sértett nyolc napon belüli gyógytartamú zúzódásokat szenvedett.

És arra amikor az ismert füzesabonyi kamionsofőr a franciaországi autópályán, Calais mellett veszélyeztette a sztrádán gyalogosan közlekedő 15-20 bevándorlókból álló csoportot?

A vádlottat : J. Á. L. közúti veszélyeztetéssel vádolják. Ügyét január 30-án tárgyalják Füzesabonyban.

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2015. november 25-én egy szlovák székhelyű fuvarozási cég megbízásából egy MAN típusú nyergesvontatóval az Egyesült Királyságba tartott. A vádlott 15 óra körül Franciaországban az autópályán, a Calais melletti ipari terület közelében közlekedett az Egyesült Királyság felé nappali, jó látási viszonyok között jó minőségű, három forgalmi sávos aszfaltburkolatú úttesten. Az autópályán több száz gyalogos bevándorló tartózkodott, akik megpróbálták a teherforgalmat lelassítani, illetve megállapítani azért, hogy a megálló kamionokra felszálljanak, és az Egyesült Királyságba jussanak.

A vádlott a belső forgalmi sávban lassan haladt, majd megállt, és miután egy másik tehergépkocsi a jobb oldali forgalmi sávban elhaladt mellette, a vádlott gyorsításba kezdett, és szándékosan három alkalommal jobbra, a külső forgalmi sávba, egészen az úttest széléig kormányozta a járművét, ahol további 15-20 bevándorló haladt szemben a forgalommal. A vádlott folyamatosan szidalmazta a gyalogosokat, és eközben a járművével úgy megközelítette őket, hogy többüknek a baleset elkerülése érdekében félre kellett ugrania. A vádlott manőverének következtében személyi sérülés nem történt, azonban a cselekményével az úttesten tartózkodó gyalogosok életét, testi épségét szándékosan veszélyeztette.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL