Lépjen kapcsolatban velünk

Jóga – harmóniában a test, a lélek és a szellem

Jóga – harmóniában a test, a lélek és a szellem

Ez a cikk több, mint 8 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A jóga egy életforma. Testi, lelki és szellemi harmóniát is létre tudunk hozni általa. Minden olyan szituációban, mikor választ keresek magamnak, a jógához kanyarodom vissza – mondja dr. Dósáné dr. Fekete Márta jógaoktató.

A szakember szerint hazánkban többnyire a jóga testre gyakorolt hatását ismerik, melyek az ászanák, azaz egyes testtartások által érezhetők. A jóga létrehozza a gerinc és az ízületek rugalmasságát, erősíti izmainkat, valamint hatással van belső szervrendszereinkre is. Ajánlott egyes gerincbetegségekkel vagy magas vérnyomással küzdőknek, és a fogyni vágyóknak egyaránt.

Fogyókúra alkalmával elsősorban az étkezésre kell figyelni, melyben a jóga is nagyon sokat segít – mondja az oktató. A gyomrot maximum 1/3 részéig szabad telíteni, és alaposan meg kell rágnunk minden falatot, hogy hamarabb tudatosuljon bennünk a teltség érzete.

A jóga nagyon sokrétű, úgy építem fel az óráimat, hogy az elején mindig beszélek valamiről, mint például az egészséges életmód, ezt követően jön az áthangolódás, majd a testgyakorlatok, azaz ászanák. Ezután légzőgyakorlatok és relaxáció következik, hiszen a jóga rohanó világunkba segít becsempészni egy kis lassítást – vallja dr. Fekete Márta.

A jógaoktató szerint nem mindenki tudja, hogy mire is vállalkozik, mikor elmegy az első jógaórájára, éppen ezért azt javasolja, hogy senki ne ítélje meg ezt a mozgásformát az első alkalom után, hiszen sokrétűsége miatt idő kell a megismeréséhez.

Továbbiak FH színes kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL