Sport

Aranyos lányok

Aranyos lányok

Szombat délután adták át az aranyérmeket a női kézilabda csapat tagjainak, akik a tavalyi második hely után idén bajnokok lettek az NBII Észak-kelet csoportjában. A rendezvényen Nagy Csaba polgármester-aki egyben az FSC elnöke is- köszöntőjében méltatta a csapat edzőjének Atkári Lajosnak az érdemeit. 

Szezonzáró döntetlen

Szezonzáró döntetlen

Szombaton a sportcsarnokban 28-28-as döntetlennel zárta a bajnokságot a Juhász’99 FSC férfi kézilabda csapat az Ózdi KC-vel az NBI/B Keleti csoportjában.  Összesítettben az FSC a 12. helyet szerezte meg, ami sajnos nem elég a bennmaradásra. Így a férfiak búcsúznak a másodosztálytól.

Az FSC lányai a FINAL4-on

Az FSC lányai a FINAL4-on

Szombaton Füzesabony serdülő és ifjúsági leány kézilabdázói Budapesten – a Papp László Sportarénában – a női kézilabda bajnokok ligájának elődöntőit láthatták. A gyermekeknek nagy élményt jelentett a világhírű játékosokkal való találkozás. A lelátókon ülve jó hangulatban szurkoltak a világ legjobb női kézilabdázóinak.

Bringatlonos siker

Bringatlonos siker

A Nagypályások Kaland-Sport Egyesület 4 fős bringatlonváltója (tagjai: Antal Annamária, Gergely Tímea, Juhász Sándor, és Véghné Gergely Mónika)  3. helyezést ért a Budapest Sportiroda által szervezett 8. Intersport Tour de Tisza-tó versenyén. A “sportág” sajátossága, hogy egy kerékpárral kevesebb áll a csapatok rendelkezésére, így valakinek mindig futnia kell a 65 km-es […]

Koronglövészet

Koronglövészet

A füzesabonyi Lőtér fennállásának 15-ik évfordulójának alkalmából országos koronglövő versenynek adott otthont a létesítmény. A Krisztina Kupát a Koronglövő barátok csapat nyerte.

Bajnokavató a sportcsarnokban

Bajnokavató a sportcsarnokban

Szombaton az NBII, Északkelet csoport 20. fordulójában az FSC  női kézilabdacsapat a DVSC-TVP AQUATCUM III-at fogadta a sportcsarnokban. A házigazda füzesabonyi együttes a mérkőzés eredményétől függetlenül is megszerezte  a bajnoki címet. A hazaiak így is 38-29-re győzték le a debrecenieket. Gratulálunk a lányoknak és Atkári Lajos edzőnek!​

Takewon-do Füzesabonyban!

Takewon-do Füzesabonyban!

Lelkes kis csapat gyűlik össze minden hétfőn és csütörtökön este hétkor a Művelődési házban. A másfél órás edzések 2 hónapja kezdődtek Pilhoffer Csaba III. Danos edző vezetésével.

Újra aranyérmes a női kézilabda csapat

Újra aranyérmes a női kézilabda csapat

Fotó: korábbi felvétel, forrása internet Megállíthatatlanul meneteltek a dobogó legfelsőbb fokáig a füzesabonyi női kézilabdás lányok. A harmadik fordulóval a bajnokság vége előtt az NBII-es kézilabdázó csapat behozhatatlan előnyre tett szert, így már biztos, hogy a bajnokság befejeztével aranyérmes lesz.

Sorsdöntő vereség?

Sorsdöntő vereség?

Szombati hazai mérkőzésén kikapott a Juhász’99 Füzesabony SC az Orosházi FKSE-LINAMAR U23-tól 20-27 (6-16) NB I/B keleti csoportjának alsóházi rangadóján magabiztos győzelmet aratott a vendég csapat. Az újabb vereséggel minimális esély maradt a bennmaradásra. A hátralévő két mérkőzést hoznia kellene a csapatnak.

Füzesabonyi Taekwon-do siker

Füzesabonyi Taekwon-do siker

A IV. Tigers Cup Taekwon-do versenyen – Budapesten – a füzesabonyi csapat tagjai, 120 induló közül, küzdelemben az alábbi helyezéseket érték el: Antók Bettina  EZÜST Lojek Barbara  BRONZ Mazán Benjamin  BRONZ Detrik Àkos  BRONZ Patkó Zoárd  BRONZ Taekwon-do edzések: hétfőn és csütörtökön a Közösségi Házban, 19.00-20.30 között. A csapat felkészítői: […]