Kerékgyártó Ádám bronzérmet szerzett Pécsett

Az INBA naturál szervezet Elite Tour elnevezésű nemzetközi versenysorozatának tavaszi állomása Pécsett volt május 19-én, ahol több mint 250 versenyző lépett színpadra.

33965068_1705360729519381_4216011825570906112_n

Kerékgyártó Ádám az Open Man -180cm-es kategóriában szerepelt, amely a verseny egyik legerősebb mezőnyét vonultatta fel. A 8 nagyon jól felkészült nehézsúlyú versenyző közül, nagyon szoros küzdelemben a 3. helyezést sikerült megszerezni. Az első három helyezett között alig pár pont volt a különbség, és embert próbáló csatát vívtak a színpadon.

fokepÁdám belülről így látta a küzdelmet: „Hatalmas nyomással a vállamon lépdeltem az arénába a verseny napján, nagy elvárásokkal, amiket saját magam támasztottam magam elé. A mentális, lelki és fizikai megrendülésem után, nehezen ugyan, de sikerült összekapnom magam és a Pozsonyi versenyhez hasonló formát felvinni, egy idén igen erősre sikeredett kategória színpadra. Végre valóban, igazi háború volt azon a pódiumon és a hosszú nap csatái után egy Bronz medál került végül a nyakamba.”

33738012_1705360769519377_2285034854737248256_n

A következő megmérettetés október 27.én lesz Tatabányán ahol az Európa Bajnoki címét készül megvédeni Ádám a nehézsúlyú atléták között.

kerékgyártó3