Lépjen kapcsolatban velünk

Kilenc gólos győzelem Vásárosnaményban

Sport

Kilenc gólos győzelem Vásárosnaményban

 

Kilenc gólos győzelemmel zárult ifjúsági csapatunk vendégszereplése a vásárosnaményi sportcsarnokban.
Nagyon jó úton haladunk, úgy érzem, hiszen tudunk fejlődni és a legfontosabb, hogy látom a lányokon, hogy szeretnének is. A mérkőzés előtt azt kértem tőlük, hogy ne az ellenféllel foglalkozzunk, hanem azzal, hogy magunkhoz képest előre tudjunk lépni és fejlődjünk napról napra. A védekezéssel elégedett voltam, de a váltásoknál még mindig több kommunikációra és fejben több koncentrációra lesz szükség. Támadásban voltak szuper egyéni teljesítmények és csapatként is egyre jobban működünk. A tudatos játékban sokat jöttünk előre, amit már a szezon elejétől szeretnénk elérni. Mindenki lehetőséget kapott, sok felállásban tudtunk gyakorolni. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, ezen az úton kell tovább mennünk és a szezon végére akár a tabellán is előrébb léphetünk. A héten folytatjuk a munkát és vasárnap hazai pályán fogadjuk a Hajdúböszörmény csapatát-értékelt Héjjas Tímea edző.


VITKA SE – Juhász ’99 Füzesabonyi SC 25:34 (12:22)


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Sport kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás