Lépjen kapcsolatban velünk

Ködös időben is biztonságban. Közlekedési tanácsok a rendőrségtől

Ködös időben is biztonságban. Közlekedési tanácsok a rendőrségtől

Ködös időben is biztonságban. Közlekedési tanácsok a rendőrségtől

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elmúlt napokban, továbbá az elkövetkezendő időszakban kedvezőtlen időjárási körülmények jellemezték és fogják jellemezni térségünket. Az egész napos ködös idő megnehezíti és adott esetben veszélyessé teszi a mindennapi közlekedést. Ebben az időszakban kiemelt jelentőségű, hogy járművet vezetve lássunk és látszódjunk – figyelmeztet a rendőrség.

Fontos egyrészt, hogy a járművünk világító berendezése kifogástalanul működjön, másrészt, hogy ködös, korlátozott látási viszonyok között a világítóberendezést ne csak lakott területen kívül, hanem lakott területen belül is működtessük!

Sűrű ködben, hóesésben, nagy esőzésben lakott területen kívül és belül egyaránt indokolt lehet az első és hátsó ködlámpa használata, azonban ebben az esetben arra is kell figyelni, hogy ezzel másokat indokolatlanul ne zavarjunk!

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL