Korszerű autóbuszt vásárolt a város

Egy korszerű autóbuszt vásárolt az önkormányzat  a közelmúltban- jelentette be Nagy Csaba polgármester a szerdai testületi ülésen. A Scania típusú 10 éves busz a FÜV Kft. tulajdonát képezi majd, ugyanis a kft. jármű beszerzésre  félretett tartalékából fizették ki a 35.000 eurós vételárat.

P1870199

A polgármester elmondta: azért kellett lépni, mert a város több olyan pályázatot is el nyert, amelyekben jelentős tételként szerepel az utaztatási költség. Számításaik szerint, három év alatt ez az összeg eléri  majd a 15 millió forintot.

P1870205

Továbbá nagy igény van a helyi iskolák, óvodák, civil szervezetek és a sport részéről is erre a szolgáltatásra. Természetesen piaci alapon is ki szeretnék ajánlani a buszt a környező települések számára. Így reális, hogy gyorsan megtérül majd a város befektetett pénze, és itt helyben is megoldható lesz a nagyobb csoportok utaztatása, hiszen a jármű 57  ülőhellyel rendelkezik.

P1870207