Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Jolán, Vid

Sötét
Fény

Közlekedésismereti versennyel indul el a Zöld város projekt

Közlekedésismereti versennyel indul el a Zöld város projekt

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

72 füzesabonyi és környékbeli gyerek adott számot közlekedésismereti tudásáráról a „Két kéz – két láb – két keréken” mini KRESZ vetélkedőn szombaton a Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában. Ehhez a programhoz csatlakozott a Zöld Város – Belvárosi Területek Rehabilitációja projektnyitó rendezvény is, ahol a környezettudatos közlekedés jegyében kerékpárokat adtak az intézményeknek.

P2040170

Szabó János tanár úr munkájának köszönhetően Füzesabonyban a közlekedésismeret oktatásának évtizedes hagyománya van. Ennek jegyében rendezték meg a Közlekedési napot, a „Két kéz – két láb – két keréken” mini KRESZ vetélkedőt városunkban az önkormányzat, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzedékek Biztonsága Alapítvány támogatásával. Az eseményre Füzesabonyból, Besenyőtelekről, Maklárról és Kálból nyolc óvodás csoport érkezett, míg az alsó tagozatosok közül mind a négy évfolyam több csoporttal képviseltette magát a szomszédos Maklárról és városunkból egyaránt.

P2040110

Az ovisoknak egy ügyességi pályán kellett teljesíteni, míg a nagyobbaknak egy kicsit nehezebb dolguk volt. KRESZ táblákat kellett kirakniuk, fel kellett ismerni  közlekedési táblákat, valamint a lehető legkevesebb hibaponttal végigkerekezni az ügyességi pályán.

A gyerekek szépen teljesítettek. Óvodás kategóriában I. helyen végzett a Pöttömke Óvoda csapata, akiknek nyereménye a sok ajándék mellett egy kerékpár volt.

P2040227

1 . osztályos kategóriában I. helyen végzett a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola csapata

P2040233

2. osztályos kategóriában I. helyen végzett a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola csapata

P2040239

3. osztályos kategóriában I. helyen végzett a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola csapata

P2040243

4 . osztályos kategóriában I. helyen végzett a Maklári I. István Általános Iskola csapata

P2040248

A legügyesebb csapatnak járó különdíjat, egy rollert vehettek át a maklári iskolások, míg a legjobb eredményt elérő iskola címet és a kerékpárt a széchenyisek kapták.

P2040250

A kerékpáros versenyhez kapcsolódva tartotta meg Füzesabony Város Önkormányzata a Zöld Város – Belvárosi Területek Rehabilitációja projektnyitó rendezvényt. Ugyanis a nyertes pályázat célja, nemcsak a belváros megújulása, hanem a környezetbarát közlekedési módok, az egészséges környezet kialakítása is – mondta Nagy Csaba polgármester.

P2040184

A környezettudatos közlekedés jegyében két kerékpárt adtak át a Teleki Blanka Általános Iskola pedagógusainak, hogy azzal járjanak munkába autó helyett.  Kerékpárokat heti váltásban mindig más használja majd az város intézményeiben dolgozók közül.

P2040203

A programon lehetőség volt a kerékpárok regisztrálására is a BikeSafe programban, ez egy esetleges lopás után megkönnyíti a kerékár megtalálását és annak azonosítását.

 

 

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL