Lépjen kapcsolatban velünk

Listavezetők a serdülő fiúk

Sport

Listavezetők a serdülő fiúk

Listavezetők a serdülő fiúk

Az Füzesabonyi SC fiú serdülő csapata csütörtökön, az őszi idény utolsó mérkőzésén a Városi Sportcsarnokban fogadta bajnoki mérkőzésen a Túrkevét.
Az első percekben a hazaiak pontatlanok voltak támadásban, a védekezés viszont jól működött. Majd a Túrkeve támadásban lehozta kapusát és 7 mezőnyjátékossal szervezte akcióit. Az abonyi fiúk védekezése továbbra is jól zárt, többször is labdát szereztek és üres kapus gólokkal elhúztak ellenfelüktől.
A második játékrészben tovább nőtt a különbség, a végére magabiztos FSC siker született.
Győzelmükkel a füzesabonyi kézisek a tabella élén várhatják a februári folytatást.

Fügedi Csaba edző így értekelte a találkozót:

– Álmosan, dekoncentráltan játszottunk az egész meccsen. Biztos benne volt még a fiúkban a múlt heti egy gólos vereség is, valamint úgy érzem el is fáradtunk így decemberre, főként mentálisan. Ez a támadójátékunkban és a helyzetkihasználásunkban mutatkozott meg leginkább a mai napon. Habár győzelmünk így sem forgott veszélyben. Fiatalabb játékosaink is elég sok lehetőséget kaptak a mai napon, amivel legtöbbjük élni is tudott.
Szeretném megköszönni a fiúknak a sikeres őszi munkát és szereplést! Köszönjük névadó szponzorunknak, a STAVMAT ZRT-nek és Petővári Józsefnek a támogató hátteret! És végül, de nem utolsó sorban szeretnénk hálánkat kifejezni szurkolóinknak és a szülőknek egész évi buzdításukért, segítségükért!

STAVMAT Füzesabonyi SC – Túrkevei VSE
29:23 (15:10)

FSC:
Bartók B (kapus) 2, Sz Kovács V, SZABÓ B 10, Lányi P 6, Kiss L 2, Angyal A 4, Gondos I 2, Kovács B (kapus), Kriston Á, Zug M 1, Bocsi P 2, Szabó G, Kovács E, Kovács M
Edző: Fügedi Csaba

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus


Szavazások

Ön megy nyaralni idén?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás