Lovasfogattal érkezett a Mikulás a rászoruló gyerekekhez

Háromszáz, édességekkel megpakolt csomagot hozott magával idén a Kis Bocs Baba Mama Közhasznú Egyesület Mikulása a füzesabonyi járásban élő gyerekeknek. Köztük 26 olyan rászoruló családot is meglátogatott a lovasfogattal Szihalmon, ahová idén másképp nem érkezett meg a nagy szakállú. Ezzel csalva mosolyt a kicsik és egyben a szülők arcára is.

P2000877

A szihalmi Magyar-Tár-Ház gyerekzsivajtól volt hangos szombaton. A nagy szakállúra való várakozás közben meleg kakaóval és kaláccsal kínálták a gyerekeket, akik a térség valamennyi településéről érkeztek. A falatozás mellett a kreatív sarokban különféle karácsonyi díszeket készítettek a Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársainak segítségével arra a két karácsonyfára, amit együtt díszítettek föl.

P2000819

Ezek olyan hátrányos helyzetű családok otthonát díszíti majd karácsonykor, akik valószínűleg enélkül kimaradtak volna az élményből. A jótékonysághoz az egyesület idén ruhaadománnyal és plüssjátékokkal is hozzájárult, a rászoruló családok kiválaszthatták, azokat a darabokat, melyekre szükségük van.

P2000830

Ezek után megérkezett a Mikulás, aki a gyerekeknek átadta, azokat a csomagokat melyeket a közel ötven kis bocsos önkéntes állított össze. A kicsik versekkel és énekkel köszönték meg az ajándékokat.

P2000857

A Kis Bocs idén sem csak azokra a gyerekekre gondolt, akik el tudtak jönni a mikulásnapra, hanem azokra is akik otthon várták december 6-án a fehér szakállút, de sajnos hozzájuk nem érkezett meg.

P2000871

Huszonhat családhoz vitték el a csodát hintóval, rajta a Mikulással és a jótevőkkel. Galyasné Dósa Katalin az egyesület elnöke azt mondta – jó volt látni az örömet a szülők és gyerekek arcán, ez volt a legfontosabb a mai napon. Hozzátette – a járásban és ezen belül Szihalmon sokan élnek rossz anyagi körülmények között – ezt szinte naponta le tudják mérni azon, hogy folyamatosan kiürül az Enni adok – enni kapok dobozuk.