Lépjen kapcsolatban velünk

Magabiztos győzelem Hajdúnánáson

Sport

Magabiztos győzelem Hajdúnánáson

Magabiztos győzelem Hajdúnánáson

A serdülő fiú III. osztály D-csoportjában csütörtökön Hajdúnánáson folytatta bajnoki szereplését az FSC fiú serdülő csapata.
Lányi Pál hétvégi orrcsonttörése miatt a mérkőzés előtt az volt a kérdés, vajon tudja-e pótolni a csapat a gólzsák hiányát. Jól kezdték a mérkőzést. Hatosfalas védekezésük biztosan zárt, míg átlövés és lerohanás gólokkal 4 góllal megléptek a hazaiaktól. Ezután kissé kapkodó lett a játék a támadásban és védekezésben is többet hibáztak, így a hazaiaknak sikerült kiegyenlíteniük. Időkérés után ismét magára talált az FSC, a félidőre Szabó Botond időntúli szabaddobás góljával 4 lett az abonyi előny.
A második játékrész hasonlóan alakult, felzárkóztak a hazaiak, majd ismét sikerült 4-5 gólos előnyre szert tennie az FSC-nek.
Eközben nyitott védekezésre váltottak, ami végképp megzavarta a nánásiakat.
A vége 6 gólos győzelem lett

– A mérkőzés egyes szakaszaiban meggyőző teljesítményt nyújtottunk, majd volt olyan időszak, mikor gyermekded hibákkal magunkra hoztuk az ellenfelet. A rutintalanság számlájára írom ezt a hullámzó játékot. A csapat nagy része mögött még kevés mérkőzés áll, nem tudják még a meccs különböző szakaszaiban, milyen játékstílust, taktikát kell alkalmazni. Ezt természetesen idővel elsajátítják. Meg kell szokniuk a fiatalabbaknak azt is, hogy idén már jóval nagyobb szerep vár rájuk a pályán, ami nagyobb felelősséggel is jár.
Megéreztük Lányi Pali hiányát, de szerencsére Szabó Boti vezérévé tudott válni a csapatnak, és 21 gólja meghatározó volt a mai győzelemben-értékelte a fiúk teljesítményét Fügedi Csaba edző.

Hajdúnánás – STAVMAT Füzesabonyi SC
30 : 36 (15 : 19)

FSC:
Bartók B (kapus), Szabó G 3, SZABÓ B 21, KISS L 2, Bocsi P , ANGYAL A 7, Gondos I 1, Sz Kovács V 1, Kovács B , Kriston Á , Kovács E, Kerékgyártó M, Zug M 1, Kovács M
Edző: Fügedi Csaba

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás