Lépjen kapcsolatban velünk

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján

Fellobbant a második adventi gyertya lángja vasárnap délután a Házasságkötő terem előtti téren.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Fellobbant a második adventi gyertya lángja vasárnap délután a Házasságkötő terem előtti téren.

A művészeti iskola hangszeres növendékeinek műsorával kezdődött meg a rendezvény, majd az intézmény kórusa énekelt karácsonyi dalokat.

P2000885

Szemenyei Péter plébános egy példabeszédet olvasott fel az egybegyűlteknek, melyben a karácsony valódi jelentőségére – Jézus Krisztus születésére – hívta fel a figyelmet.

P2000895

A második gyertyát egy a városból elszármazott fiatalember Bukta Zsolt gyújtotta meg. Bukta Zsolt Füzesabonyban kezdte pályáját, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatott tanulmányokat.

fokep

A diploma megszerzése óta animációs grafikusként tevékenykedik. Műveiből 2019-ben a Magyar Kultúra Napján nyílik majd kiállítás szülővárosában. Antal Annamária a szervező Média Kft. nevében megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, és mindenkit meghívott a műjégpálya december 15-i (szombat) megnyitójára, és másnap vasárnap a harmadik gyertyagyújtásra. A rendezvény zárásaként a Teleki Blanka Általános Iskola kórusa énekelt adventi dalokat.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL