Lépjen kapcsolatban velünk

Megismerni és megőrizni értékeinket!

Közélet

Megismerni és megőrizni értékeinket!

Az aldebrői gyerekek az erdályi Nagykenden, a nagykendiek Aldebrőn. Közös munka az értékek gyűjtésében.

A Német Nemzetiségi Egyesület Aldebrő-Tófalu a  Földművelésügyi Minisztérium által „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének és gondozásának támogatása” című 2016-ban kiírt pályázati felhívására benyújtott  „Aldebrő értékgyűjtés az aldebrői iskolások és testvér-települések tanulói bevonásával” című pályázata 1 827 340 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Az Egyesület 2005 augusztusában azzal a céllal alakult, hogy a német származású elődök hagyományait kulturális örökségét megőrizze, illetve továbbvigye, továbbá kutatja a település létrejöttének körülményeit, a német ősök származási helyeit. Mindezek mellett, széleskörű nemzetközi tevékenységet folytat Aldebrő község testvér-településeivel (Nagykend-Erdély, Dobóruszka-Felvidék, Mezőgecse-Kárpátalja) nemzeti kulturális, baráti és cserekapcsolatok terén.

Aldebrő Község Önkormányzata rendelkezik Települési Értéktárral, mely már 26 értéket tartalmaz, az épített értékektől kezdve a természeti értékeken át egészen gasztronómiáig. Büszkék vagyunk arra, hogy a méltán világhírű Debrői Hárslevelű bor, mely az angol királynő asztaláról sem hiányozhatott, kiemelkedő Nemzeti Értékként már szerepel a Magyar Értéktárban.

2016 márciusában 40 fő aldebrői elutazott Nagykendre, ahol részt vettek a Kend értékei című rendezvénysorozaton, ahol megismerkedtek Nagykend értékeivel (csuhéfonás, Kendi Királyleányka bor). Segítségünkkel létrejött Kend Értéktára, amely szorosan kapcsolódik a Hungarikum 2015 felhívás céljaihoz. Az Egyesület meghívta a nagykendi gyerekeket, hogy vegyenek részt az Aldebrői Értékek című rendezvénysorozaton, így 2016 szeptemberében több fős csoport látogatott pár napra Aldebrőre. Részt vettek a Debrői Hárslevelű Szüreti Napon, megtekintették a Gazdaházat, ahol  a helytörténeti és néprajzi kiállítás látható.

Kirándulást tettek nemzeti emlékhelyünkre, az Egri Várba, ahol szakmai vezetéssel megtekintették az elmúlt évek fejlesztéseit. Októberben aldebrői iskolás gyerekek elutaztak Erdélybe, ahol megismerkedtek az ottani értékekkel, közös programok keretében a helyi iskolásokkal. Kipróbálták a csuhéfonást és kürtőskalácsot is készítettek, természetesen segítséggel, de nagy élvezettel és érdeklődéssel. Rajzverseny keretében a gyerekek lerajzolták, hogy számukra mi az érték a településükön.

Ez a pályázat lehetővé tette, hogy a gyermekek megismerjék lakóhelyük kincseit, megszerettessük velük hagyományainkat, hogy ne merüljön feledésbe az új generációnak az igazi érték.

A program a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás