Lépjen kapcsolatban velünk

Megnyíltak a pályázatok a Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira

Közélet

Megnyíltak a pályázatok a Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira

Megnyíltak a pályázatok a Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira

Október elsejétől megnyíltak a pályázatok a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásaira, amelynek összege az előző évihez képest csaknem kétmilliárd forinttal emelkedett – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány nevében köszönetét és tiszteletét fejezte ki a civil szervezeteknek az általuk végzett színvonalas munkáért, értékőrző tevékenységükért, valamint azért, mert segítik az állam és az önkormányzatok működését, sok esetben átvállalva tőlük feladatokat.

Hangsúlyozta: ez a civil szervezetek 99 százalékára igaz, de van egy 1 százalék alatti, “elenyésző kisebbség”, azok az “álcivil szervezetek”, amelyek külföldről kapnak anyagi támogatást, és nem a magyar polgárok, a magyar nemzet érdekeit képviselik, hanem támogatják a migrációt.

Kitért arra is, hogy 2019-ben több mint 27 ezer szervezet kapott egyszázalékos felajánlást, összesen 8,3 milliárd forintot. Ez az összeg – folytatta – az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt, ami annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít, így a civil szervezeteket is nagyobb mértében tudják támogatni a magyar adófizetők.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta: idén 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül, 2020-ra pedig ez az összeg már 7,7 milliárd forint lesz.

A jelentős növekmény összefüggésben van azzal, hogy a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, és civil szervezetek támogatására fordítják – tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Vince ismertette: először az összevont pályázatok beadására lesz lehetőség október 1. és november 8. között. A közösségi környezet kollégiumba november 4-éig, a mobilitás és alkalmazkodás kollégiumba november 5-éig, a nemzeti összetartozás kollégiumba november 6-áig, a társadalmi felelősségvállalás kollégiumba november 7-éig, az új nemzedékek jövőjéért kollégiumba pedig november 8-áig lehet pályázni.

Az összevont pályázati kategóriák zárása után, november 11-étől december 20-áig lesznek elérhetők az egyszerűsített pályázati kategóriák – 1,2 milliárd forint értékben -, amelyek esetében a támogatás összege legfeljebb 200 ezer forint.

A helyettes államtitkár elmondta: az összevont pályázatok esetében demokratikus, szakmai bírálat történik, míg az egyszerűsített pályázatoknál a keretösszeg erejéig szinte automatikusan, bírálat nélkül juthatnak a civil szervezetek támogatáshoz.

Hangsúlyozta: a pályázati döntésekben bizonyos mértékig “tükröztetik” a kormány értékrendjét, filozófiáját, és az “álcivileket”, ahogy tudják, “kiszűrik”. “Magyarországon igenis él és virul a civil élet, bármit is mondjanak Brüsszelből” – fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Vince ugyanakkor a civil szervezetek alapításával kapcsolatban gyorsabb eljárást szorgalmazott, mert akár fél évbe is telhet egy civil szervezet alapítása, miközben egy cég bejegyzése néhány óra alatt megtörténik.

Szalay-Bobrovniczky Vince kitért arra is: jövőre megalakítják az Értékteremtő közösségekért díjat, amelyet egy civil szervezet és egy civil személy kaphat meg.

(MTI)

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás