Lépjen kapcsolatban velünk

Megújult az orvosi rendelő Demjénben

Megújult az orvosi rendelő Demjénben

A 10 millió forintból megújult egészségügyi intézmény hatszáz helyi lakos ellátását biztosítja.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A községháza szomszédságában lévő orvosi rendelő épületének felújítása már évek óta központi téma volt az önkormányzatnál. A település eddig saját forrásból nem tudott az épület modernizációjára nagyobb összeget fordítani, de a Belügyminisztérium pályázatán elnyert összegből most sikerült teljes körűen felújítani. Így biztosítani tudják a 21. századi körülményeket a pácienseknek és az ott dolgozóknak egyaránt.

demjénfőkép

Átépítették a belső teret, ezzel komfortosabbá és célszerűbbé téve a helyiséget, valamint kicserélték a nyílászárókat és felújították az elektromos hálózatot is mondta – Fodor Géza polgármester.

P1870926

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője az átadón kiemelte – a választókerületnek szerethető települése Demjén, ahol most sor kerül a megújult orvosi rendelő átadására, ezzel is jobb körülményeket biztosítva a helyieknek. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy őrizzük meg szűkebb és tágabb hazánkat, olyannak amilyennek szüleink és nagyszüleink hagyták ránk.

P1870943

Sok az elvégzendő feladat, de jó úton járnak, ezt mutatják az eddig elért közös eredmények is. A honatya felidézte: 2015. decemberében átadták a Demjént Egerszalókkal összekötő kerékpárutat, ami modern és biztonságos közlekedést biztosít, valamint az önkormányzat, az állam és a helyi vállalkozók összefogásával létrejött a demjéni tófürdő, ami jó hatást gyakorol a turizmusra.  Hozzátette – ezek a fejlesztések egyszerre teszik jobbá a helyiek életét és az ide érkező turistákét. Nyilvánvalóan a turizmus is csak akkor tud működni, hogy ha a nyugalom és a biztonság megmarad a következő időszakban is.

A település tovább fejlődik: a közeljövőben 11 millió forintból megújul a községháza, 50 millió forintból pihenő és sétautak épülnek, folytatódik a kerékpárút fejlesztés 80 millió millió forint ráfordítással.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL