Lépjen kapcsolatban velünk

Nem volt elég a zenehallgatás, ellopták hozzá a kocsit is

Nem volt elég a zenehallgatás, ellopták hozzá a kocsit is

Nem volt elég a zenehallgatás, ellopták hozzá a kocsit is

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség két személyt vádol jármű önkényes elvételének bűntettével – közölte a Füzes Hírekkel Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A 25 és 26 éves vádlottak 2019-ben, egy novemberi napon Sarudon együtt szórakoztak a sértettel. A hajnali órákban az elkövetők zenehallgatással kívánták még jobban feldobni magukat, ezért megkérték a sértettet, hogy engedje őket beülni az általa használt autóba. Gyanútlan barátjuk ezt meg is engedte nekik, sőt bekapcsolta a gyújtást, hogy le ne merüljön az akkumulátor.

Kis idő múlva a jószándékú sértett csodálkozott legjobban, amikor haverjai – megunva a zenehallgatást – úgy döntöttek, hogy meglovasítják a kocsit, és azzal mennek egy „karikát” a faluban. A jogtalan használat céljából önkényesen elvett autót a II. rendű vádlott vezette, aki egy közeli útkereszteződésben az árokba hajtott. 

Az ügyészség az ügyben benyújtott vádiratában a büntetett előéletű I. rendű vádlottal szemben kombinált büntetést – közérdekű munkát és pénzbüntetést – indítványozott, míg társával szemben jóvátételi munka kiszabására tett indítványt.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL