Lépjen kapcsolatban velünk

„Nyitott szertárkapuk”

„Nyitott szertárkapuk”

Ez a cikk több, mint 8 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tavalyi sikeres kezdeményezést folytatva május utolsó vasárnapján, a gyermeknap alkalmával „Nyitott szertárkapuk” elnevezésű országos rendezvény keretében várják a gyermekeket és családjaikat a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, tűzoltóságokon és a katasztrófavédelmi őrsökön. A laktanyába látogatók bepillanthatnak a tűzoltók életébe, mindennapi munkájukba, megnézhetik a tűzoltójárműveket és a felszereléseket.

Az érdeklődők május 31-én délelőtt tíz órától egészen délután négy óráig tekinthetik meg a tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök laktanyáit és speciális járműveit. A gyerekek megismerhetik a tűzoltóautók speciális felszereléseit és a védőöltözeteket is. A katasztrófavédelmi gyermeknapon több próbariasztást is tartanak majd a tűzoltólaktanyákban, így az érdeklődők szemtanúi lehetnek a riasztás és a vonulás pillanatainak.

A látogatókat 10:00 és 16:00 óráig fogadják a szervezetek. A laktanya bemutató turnusok minden egész órában indulnak majd.

Kérjük a látogatókat, hogy a bemutató turnusok indulása előtt 5-10 perccel érkezzenek meg a laktanyához!

Az alábbi helyszíneken várjuk sok szeretettel az érdeklődőket:

Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 3300 Eger, Vincellériskola út 5.

Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 3200 Gyöngyös, Kossuth u. 1.

Hatvani Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 3000 Hatvan, Hunyadi tér 19.

Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs 3360 Heves, Károlyi M. u. 2.

Füzesabonyi Katasztrófavédelmi Őrs 3390 Füzesabony, Hunyadi út 39.

Pétervásárai Katasztrófavédelmi Őrs 3250 Pétervására, Papláza u. 10.

Bélapátfalvai Önkormányzati Tűzoltóság 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 3.

Tiszanánai Önkormányzati Tűzoltóság 3385 Tiszanána, Fő út 102.

Agria Speciális Mentő És Tűzoltó Csoport 3300 Eger, Almárvölgyi út 3/1

Bodonyi Polgárőr Egyesület 3243 Bodony, Kossuth Lajos u. 22.

Bükkszék Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3335 Bükkszék, Kossuth Lajos út 23.

Parád Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3240 Parád, Kossuth Lajos út 91.

Pétervására Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3250 Pétervására, Szabadság tér 1.

Szent Flórián Tűzoltó Egyesület 3390 Füzesabony, Hunyadi út 39.

Terpes Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3333 Terpes, Május 1 út 1

Verpelét Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3351 Verpelét, Károlyi Mihály út 13.

Fotó: Eger KvK, Heves MKI (2014-es gyermeknap fotói)

Forrás:http://heves.katasztrofavedelem.hu/

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL