Lépjen kapcsolatban velünk

Nyitrai: A polgárőrök is sokat segítenek a koronavírus-járvány idején

Közélet

Nyitrai: A polgárőrök is sokat segítenek a koronavírus-járvány idején

A polgárőrök is sokat segítenek a koronavírus-járvány idején – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Magyarország Kormányának Facebook-oldalán közzétett videóban, vasárnap.

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a polgárőrség modern hazafiságot jelent. Elmondta: Magyarországon több mint 63 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, munkájukat önkéntesen a szabadidejük terhére végzik.

“Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!”

– hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ebben a nehéz helyzetben, a koronavírus-járvány idején segítséget kell nyújtani az állampolgároknak, az időseknek. Ezért a polgárőrség életében a prioritások megváltoztak, nagyobb hangsúlyt kapott a karitatív tevékenység.

Elmondta, hogy a leginkább veszélyeztetetteknek, az időseknek a polgárőrök is bevásárolnak, illetve eljuttatják őket oda, ahova menni szeretnének. Emellett a polgárőrség fokozott figyelmet fordít a közterületi járőrszolgálatra is. A polgárőrök többen, több órában vannak jelen a közterületeken, ellenőrzik a játszótereket, sportpályákat, mindezt együttműködve a rendőrséggel – tette hozzá.

Az Országos Polgárőr Szövetség a biztonságos szolgálat ellátáshoz szükséges védőfelszereléseket – gumikesztyűket, maszkokat, fertőtlenítőszereket – biztosította a polgárőröknek – közölte Kardos Pál.

Fotó: hirado.hu

Továbbiak Közélet kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás