Lépjen kapcsolatban velünk

Orbán Viktor az M1-nek: szerdától kötelező a szájmaszk viselése a közterületeken is

Orbán Viktor az M1-nek: szerdától kötelező a szájmaszk viselése a közterületeken is

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Orbán Viktor miniszterelnök az M1 televíziónak adott kedd este interjút az éjfélkor életbe lépő intézkedésekről.

Kapcsolatban maradtunk a többi európai országgal, Magyarországon is az történik, mint a többi országban járványügyben – közölte Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette,  hogyAusztriára továbbra is laboratóriumként tekint az ország. Arra a kérdésre, hogy miért várt ennyit az intézkedésekkel a kormány, azt mondta, „folyamatosan keresni kellett a pillanatot (…), azt tudom mondani, hogy50 százalék az esélye annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer kitart. Az egészségügyi személyzet száma véges. Ezeket a döntéseket ebben a pillanatban kellett meghozni, amikor 50 százalék az esély. Mert ez nagyon kevés” – ecsetelte.

Magyarország „egyhetes időeltolódással követi” Ausztriát, de lélegeztetőgépben például jobban áll.”De nem lehet egy embernek akárhány gépet figyelni, van egy határ, így kell elképzelni, hogy lehet, nincs elég orvos vagy szakápoló” – fogalmazott. Az összeomlást értelmezve elmondta, az akkor következhetne be, ha a betegek „csak fekszenek” a kórházi ágyban, épp a nagy kockázat miatt kellett a szigorító intézkedéseket meghozni, és medikusokat, orvostanhallgatókat szolgálatba állítani.

Hogy alábecsülte-e a járványveszélyt ősszel, arra reagálva azt mondta, a fegyelem „eddig volt elég”, szerda nulla órától élnek a szigorító intézkedések. Bízik az emberek „közbelátásában”, és abban, hogy a boltokban nem alakulnak ki tömegjelenetek, itt mindenkinek a bölcsességére szeretne alapozni. A fontos, mégis zárt kapus futballmérkőzésekkel (elsősorban: Magyarország-Izland, Ferencváros-Barcelona) kapcsolatban azt mondta, „most nem lehet a kocsit a lovak elé fogni”, az élet védelme mindennél fontosabb. Hogy mi győzte meg a kormányfőt arról, hogy mégis a digitális átállás mellett döntsön a kormány az oktatás terén, azt mondta, „nem vakációzni” küldték a fiatalokat, este 8 órakor mindenkinek otthon kell lennie.

Az újonnan életbe lépő szabályok közt eddig még nem volt ismert, de a közterületeken szerdától a szájmaszk viselése is kötelező. A tanárok hetenkénti gyorsteszteléséről elmondta, hogy ennyit tud most adni támpontként.Az átfogó tesztelésről szóló javaslatra reagálva elmondta, „várjuk meg Szlovákia eredményeit”.

Sokan belefáradtak a védekezésbe, de szerinte a magyar „kultúrnép”, márciustól kezdődően az alakult ki benne, hogy „menni fog”, a szigor, a büntetés és a belátás együttesen fogja meghozni az eredményt. „Nincs bennem kétség, hogy közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt, a megoldás márpedig a vakcina.

A megoldás az, ha a vírust megöljük. Nincs már messze. Tavasszal erről még nem tudtunk semmit” – fogalmazott.

S hogy meddig kell várni a védőoltásra? A tőzsdei számok és a hétfői bejelentések nem ok nélküli optimizmust keltettek a világban.

„Két időpontról beszélünk, december vége, január, amikor az Európai Unióból, de talán máshonnan is érkezik oltás, amelyből valamennyi embert be tudunk oltani. Tömeges szállítás viszont nem lesz hamarabb, mint április.” Az első szállítmányból a kórházi dolgozók, az infrastruktúrákat üzemeltetők és talán a betegség által legveszélyeztetettebb emberek kaphatnak – tette hozzá.

Két hét múlva már arról is tud beszélni, hogy a mostani szigorítás milyen eredményekkel jár, reménykedik, hogy „karácsony táján már szabadulhatunk”.

Szerinte nem lehet a gazdaságot „vagy” az egészséget megvédeni, a kettőt egyszerre kell.

„Olyan segítséget akarok adni az embereknek, hogy élhessék azt az életet élni, amit szeretnének. Ezért van az, hogy a középiskolákban zárunk, de az általános iskolákban nem, mert annak tágabb kihatásai vannak. Munkánk legyen, egészségesek legyünk, normális életünk” – fűzte hozzá.

forrás:infostart.hu

 

 

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL