Országos döntőben szerepeltek a telekisek

Hagyományosan az Országos Rendőr- és Tűzoltónapon rendezték meg a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét, ahol Heves megyét a füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola csapat képviselte múlt szombaton.

teleki_13

A csapatokat tizenkét állomás várta, általános és középiskolások egymás mellett versenyeztek. Az állomásokon többek között túlélőcsomagot állítottak össze, vízkárelhárítási és lakosságvédelemi feladatot hajtottak végre, ,B és két C tömlőből sugarat szereltek. Használták a  tűzmegelőzési, tájékozódási, egészségügyi ismereteiket. Az elméleti tudásukat viszont már számítógépes tesztlap segítségével mérték össze.

A versenyt az általános iskolások között Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola csapata nyerte, megelőzve a Békés és a Somogy megyei csapatot. A középiskolások között szintén a borsodiak végeztek az élen, a Zemplén Térségi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szövetség versenyzői lettek az elsők, a második legjobb eredményt a Győr-Moson-Sopron megye csapata érte el, harmadikok a tavalyi győztesek, a mezőkovácsházi versenyzők lettek.

Füzesabony csapata a 23 induló közül a 15. helyen végzett. A versenyre Bernáth Melinda és Tóth János készítette fel a lányokat.

Fotó: Bernáth Melinda