Lépjen kapcsolatban velünk

Összefogás a diabéteszes gyerekek táboroztatásáért

Közélet

Összefogás a diabéteszes gyerekek táboroztatásáért

Összefogás a diabéteszes gyerekek táboroztatásáért

Idén először szerveztek Erzsébet-tábort 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott felidézte, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! tavaly karácsonyi kampányának fókuszába a diabétesz került, a szakmai szervezetek pedig azt javasolták, hogy a befolyt összegből táborokat szervezzenek a betegségben érintett gyerekeknek.

Az összegyűlt 130 millió forintból valósultak meg a diabétesz Erzsébet-táborok 11 szervezet bevonásával – tette hozzá.

A miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, hogy Magyarországon több mint 1,2 millió ember él diabétesszel, a kormány pedig stratégiai partnerként tekint az őket összefogó szervezetekre és érdekképviseletekre, valamint kiemelt társadalmi ügyként kezelik a helyzetüket, ennek erősítése érdekében pedig tavaly stratégiai megállapodást is kötött velük, amelyet idén szeretne majd megújítani.

Novák Katalin elmondta, több mint 400 diabéteszes gyerek vehet részt az idén először kifejezetten nekik szervezett táborokban, közülük mintegy 300-an ottalvós, a többiek napközis táborban tölthetnek el egy-egy hetet. A táborok szervezése a kezelőorvosok és a diabétesz centrumok bekapcsolódásával zajlik, az Erzsébet táborok pedig az infrastruktúrát adják, segítenek a megvalósításban és a finanszírozást is ők bonyolítják le – ismertette az államtitkár.

Hozzátette, a központi költségvetési forrásból megvalósuló Erzsébet-táborokban is nyaralnak diabéteszes gyerekek, Zánkán és a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban 100-100 gyerek kapcsolódhat ki.

Novák Katalin kiemelte, szeretnének a diabéteszes gyerekeknek is biztonságos nyaralási lehetőséget kínálni, mivel az érintett családoknak komoly kihívást jelent a betegség, az életük nehezen tervezhető, nem kiszámítható, a helyzetüket pedig tovább nehezíti, hogy a társadalom is keveset tud erről az állapotról.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke azt mondta, örömükre szolgál, ha minél több gyerek tud biztonságos körülmények között nyaralni, ennek érdekében pedig azokat a tábori formákat támogatták, amely a meglévő diabétesz centrumokban már léteznek és beváltak.

Siklósi Beatrix, az M5 csatorna igazgatója elmondta, 2012-ben indították a Jónak lenni jó! kampányt, amelyben a rászorulóknak segítenek elsősorban szeretetszolgálatokon keresztül.

Tavaly először viszont egy társadalmi réteget, a diabéteszeseket karolták fel, felhívásukra pedig megmozdult az egész ország, sőt érkeztek felajánlások a határokon túlról is, és olyan hírességek csatlakoztak az akcióhoz mint Lionel Messi, Placido Domingo, José Carreras, Hosszú Katinka és Balczó András.

Kiemelte, a közmédia az akcióval ismét eleget tudott tenni a legfontosabb feladatainak, jó ügyeket szolgált és formálni tudta a társadalmat.

Barkai László, a Magyar Diabetes Társaság korábbi elnöke szerint a diabétesz táborok több fontos feladatot is ellátnak, a gyerekek ugyanis találkozhatnak kortársaikkal, így nem szeparálódnak, szembesülhetnek a betegségükből eredő élethelyzetekkel és megtanulhatják kezelni ezeket.

Fotó: Förster Tamás

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás