Lépjen kapcsolatban velünk

Ötszáz diák nyári foglalkoztatását támogatják Heves megyében

Közélet

Ötszáz diák nyári foglalkoztatását támogatják Heves megyében

A fiatalok korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzésének segítésére idén is diákmunka programot indít a kormány. A Nyári diákmunka 2020. program 3 milliárdforintos állami támogatással valósul meg, amelynek keretében Heves megyében 69,7 millió forintból 500 diák juthat munkához. Az önkormányzatok mellett a mezőgazdaság, valamint a vendéglátás és turizmus területén működő vállalkozások is igényelhetik a támogatást – közölte a Heves Megyei Kormányhivatal.

A programban nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkező, 16-25 év közötti diákok vehetnek részt. A támogatás előfeltétele, hogy a közvetítéstkérő diák nyilvántartásba vételt igényeljen a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán. A támogatás ugyanis kizárólag a járási hivatalok által kiközvetített diákok foglalkoztatásához nyújtható. A fiatalok mármost regisztrálhatnak a programban való részvételhez.

A tanulók a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhetnek.Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.

Ha vállalkozás a foglalkoztató, az állam a munkabér és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát állja, míg az önkormányzatok, önkormányzatialaptevékenységet végző intézmények esetén a költségek 100 százalékát téríti. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hóösszeg vehető figyelembe, amely összegeken felül téríti meg az állam a szociális hozzájárulási adót.

A munkáltatók július 1-étől, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be munkaerő-igényüket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz.

A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus


Szavazások

Ön megtartaná továbbra is az idősekre vonatkozó vásárlási idősávot?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás