Lépjen kapcsolatban velünk

Partnerségben az Autisták Országos Szövetségével

Közélet

Partnerségben az Autisták Országos Szövetségével

Partnerségben az Autisták Országos Szövetségével

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) kezdeményezésére kedden hivatalában fogadta a szervezet vezető képviselőit. A találkozón Kővári Edit elnök és Csonka Gábor alelnök mellett Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is részt vett.

Az AOSZ vezetői ismertették az autizmusban érintett családok mindennapi élete során felmerülő nehézségeket, az Asperger-szindróma sajátosságait. Gulyás Gergely jelezte, hogy egy korábbi Kormányinfón tett kijelentésével senkit sem szeretett volna megbántani, ezért elnézést kért.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter és az AOSZ vezetői egyetértettek abban, hogy kormányzati, szakmai és érdekvédelmi együttműködésre van szükség az autizmussal érintett közösség érdekében. A 2008-ban elfogadott Országos Autizmus Stratégiából az elmúlt években sok minden megvalósult, többek között mentorszülő modellprogram jött létre és intézményi tanácsadó-hálózat is alakult. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a létező szolgáltatások kapacitását meghaladó mértékben növekedett az autizmus-specifikus ellátások iránti igény. Ez indokolja, hogy a kormány és az érdekvédelmi szervezet közösen dolgozzon ki új autizmus stratégiát, amelyben naprakészen megjelenhetnek az érintett családok igényei és az ellátások fejlesztésének iránya.

Kiadó: Miniszterelnökség

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás