Lépjen kapcsolatban velünk

Pedagógusok köszöntése

Pedagógusok köszöntése

Ez a cikk több, mint 8 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A városvezetés meghívására érkeztek az ünnepeltek péntek délután a Közösségi Házba, a Média Kft. által rendezett ünnepségre. Molnár Richárd alpolgármester köszöntőjében elmondta: „mi, Füzesabony város vezetői mindegy, hogy fenntartóként, működtetőként vagyunk jelen az intézményeinkben, igenis fontosnak tartjuk és elismerjük a munkájukat. Fontos számunkra a felnövekvő nemzedék, ezért nagyon fontos az Önök munkája.” A köszöntő után Antal Anett, az Egri Városi Televízió főszerkesztője  szólította a színpadra a délután meglepetésvendégeit – gyermekek, unoka, férj –  akikkel a pedagógus hivatásról beszélgetett. A jó hangulatú beszélgetés után a város vezetése Hajdú Józsefnét és Sulyok Istvánt köszöntette nyugdíjba vonulása alkalmából. Ezt követően Cseh Józsefnének és Kovács Benedeknének gyémántdiplomájukhoz, Csanálosi Lászlónénak, Homonnai Erzsébetnek és Juhász Jánosnénak aranydiplomájukhoz gratulált Füzesabony Város Önkormányzata nevében az alpolgármester, és adta át az emlékplakettet.   A pedagógusnapi rendezvényt   Vivaldi: Tél  című kamaramuzsikája zárta:  Bodnárné Kiss Karolina, Bodó Tünde, Némethné Szarvas Erzsébet, Csernyi Lívia és  Lakatos Anita előadásában. Az Ámor helyiségében Jónás Sándorné Tasi Erika festményeit tekinthették meg a jelenlévők.

Továbbiak Galéria kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL