Lépjen kapcsolatban velünk

Pénzt követelt, megpofozta majd ráborított egy tál ételt a sértettre. Előzetesben az elkövető

Sziréna

Pénzt követelt, megpofozta majd ráborított egy tál ételt a sértettre. Előzetesben az elkövető

Pénzt követelt, megpofozta majd ráborított egy tál ételt a sértettre. Előzetesben az elkövető

Az Egri Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 17 éves fiatalnak a letartóztatását, aki július 24-én felnőttkorú társával közösen kirabolt egy füzesabonyi férfit – közölte a Heves Megyei Főügyészség. 

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított a délutáni órákban látogatta meg a sértettet annak füzesabonyi lakásán, ahol az idősebb elkövető pénzt követelt vendéglátójuktól, majd amikor nem kapott, megpofozta és ráborított egy tál ételt. Ezután a gyanúsítottak az udvarra mentek, és ott egy további sértettet bántalmaztak, akitől erőszakkal elvették azt a készpénzzel teli tárcát, melyet házigazdájuk bízott rá korábban.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság rablás bűntettével gyanúsítja az elkövetőket. A felnőttkorú tettest a bíróság már letartóztatta.

A járási ügyészség a fiatalkorú rabló esetében is indítványt tett a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésére, mivel – korábbi szökési kísérletei miatt – tartani lehetett attól, hogy ismét megszökik, ha nem kerül be a büntetés-végrehajtási intézetbe. Emellett az is alappal feltehető volt, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el, vagy megnehezítené a bizonyítási eljárást.

A járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészi indítvánnyal és elrendelte a fiatalkorú letartóztatását. Az erről hozott végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője az ellen fellebbezést jelentett be.

Képünk illusztráció.

 

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus


Szavazások

Ön megy nyaralni idén?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás